Országszerte hetvenhat helyszínen mutatja be Kis magyar táncrajz - Rendhagyó néprajzi óra című előadását a Duna Művészegyüttes, Londonban és Bécsben pedig Magyar táncképek című produkciójukkal lépnek színpadra a helyi Liszt Intézetekben - közölte az együttes csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a Kis magyar táncrajz - Rendhagyó néprajzi óra interaktív módon mutatja be a Kárpát-medence autentikus néptáncait, népzenéit, viseleteit. Az előadás a narrátor segítségével ismeretterjesztően, olykor humorosan ad át tudást és néprajzi információkat a fiataloknak. A műsor szerkesztője és narrátora Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke.
A Duna Művészegyüttes december 31-ig minden vármegyében, nagyjából 4-4 településen mutatja be az előadást a Petőfi Kulturális Program keretében.
Az országjáró turnén kívül, ugyancsak a Petőfi Kulturális Program részeként, július 15-én Londonban, október 22-én pedig Bécsben, a Liszt Intézetekben láthatja a helyi közönség a Magyar Táncképek című előadást.
A produkció műsorát a Kárpát-medence autentikus néptáncait bemutató, feldolgozó koreográfiák alkotják, amelyben a tánckar és a zenekar különböző hangulatokat idéz meg, impressziókat nyújtva a paraszti kultúrából.
Mindkét előadás rendező-koreográfusa Juhász Zsolt Harangozó Gyula-díjas koreográfus, érdemes művész, az együttes művészeti vezetője.
A Duna Művészegyüttes a nyári időszakban a turné mellett más előadásaival is fellép, a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában például a Héttorony - Makovecz Imre emlékére című előadása lesz látható.
Az együttes ősszel új premierre készül, amely a Partium területén élő nemzetiségek identitáskérdéseit, a terület ebből fakadó sokszínűségeit mutatja be a Nemzeti Táncszínházban - olvasható a közleményben.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Liberalizálta az abortusztörvényét Anglia. Az országban már korábban is megengedően, a terhesség első 24 hetében volt elvégezhető az abortusz büntetőügyi következmények nélkül. Ezt az időbeli korlátozást most eltörölték.
A kémkedés csak szolgálólány, a háborút az erő dönti el - hangzik a régi bölcsesség. Lehet, hogy az izraeli-iráni háborúban ez az okoskodás túlhaladottá vált.
Orbán Viktor a Voks 2025 szavazás utolsó napján azzal érvelt: aki eddig kimaradt a szavazásból, "az most hallgasson a többiekre", arra a több mint 2 millió emberre, aki már elmondta a véleményét Ukrajna uniós tagságáról.