AM: Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
2025. június 20. 10:07

A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad megélhetést, hanem közösséget is épít, kapcsolatokat teremt és hagyományt őriz – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint Nagy István a Magyar Bor Akadémia Életmű Díjának átadásán, amit idén Vesztergombi Ferenc szekszárdi borász vehetett át.

Az agrárminiszter a díjátadón arra hívta fel a figyelmet, hogy minden borász munkája teremtés is egyben, a bor pedig erős szakmai és nemzeti szövetség, amely összeköt. A magyar borászok nem egymás versenytársai, hanem partnerek, és mindig jobb teljesítményre ösztönzik egymást. A tárcavezető szerint az összefogásra most is nagy szükség van, hiszen a szőlő- és borágazatot számos kihívás éri. Éppen ezért az AM továbbra is stratégiai szinten foglalkozik a területet érintő támogatásokkal. Magyarország Közös Agrárpolitika Stratégiai Terve többféle támogatási lehetőséget is biztosít, a tárca támogatja például a szőlőültetvények korszerűsítését, a beruházásokat, de a promóciót és az innovációt is. Ezekre a célokra az idén 28 millió eurónyi forrás áll rendelkezésre – tette hozzá.

Vesztergombi Ferenc munkásságát, életútját a hagyomány, a felelősség és a minőség jellemzi – méltatta köszöntőjében a borászt is Nagy István. Említést tett arról, hogy Vesztergombi Ferenc a lenézett, "alsó polcos" kadarkát minőségi borként palackozta újra Szekszárdon. Társaival újraélesztette a Szekszárdi Hegyközséget, amelynek tevékenységében is aktív szerepet vállalt. A borász életútja és szakmai munkássága lámpásként mutatja az utat az egész ágazat számára - olvasható a közleményben. Személyes elköteleződése volt a letűnőben lévő borfajták megtartása, és oroszlánrészt vállalt a Szekszárdi Bikavér mint márkanév megmentésében. A borvidéken első családi pinceként töltötte palackba az újra engedélyezett Szekszárdi Bikavért. A legfontosabb mégis az, hogy Vesztergombi Ferenc biztos lehet a folytatásban: amit felépített, azt van, aki továbbviszi, ahogyan ő is továbbvitte apja és felmenői örökségét – húzta alá a miniszter a közlemény szerint.

mti
Címkék:
  • A klímavédelem árnyékos oldala
    Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • A kémfőnök
    A kémkedés csak szolgálólány, a háborút az erő dönti el - hangzik a régi bölcsesség. Lehet, hogy az izraeli-iráni háborúban ez az okoskodás túlhaladottá vált.
  • Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága mindennapi rizikót hordoz
    Orbán Viktor a Voks 2025 szavazás utolsó napján azzal érvelt: aki eddig kimaradt a szavazásból, "az most hallgasson a többiekre", arra a több mint 2 millió emberre, aki már elmondta a véleményét Ukrajna uniós tagságáról.
  • Forma-1-es Nagydíj az egész nemzetnek fontos
    "Az eredetileg tervezett 78 milliárd forintos költségvetést nem léptük át, és nem is lehetett túllépni, s büszkék vagyunk arra, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj egy olyan rendezvény, amely önmagát eltartja. Az elmúlt 15 évből 13-szor a jegybevételekből nyereséges volt a Zrt., amelynek a Hungaroring fenntartásához és a versenyszervezéshez nincs szüksége állami támogatásra" - mondta Gyulay Zsolt.
MTI Hírfelhasználó