Orbán Viktor lefejezésével fenyegetőzött
2025. június 16. 11:36

Akár 1–5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat az a 44 éves Tolna vármegyei férfi, aki közösségi oldalán egy videóban azzal fenyegetőzött, hogy egy karddal levágja Orbán Viktor fejét. A férfit letartóztatták. A Tolna Vármegyei Főügyészség indítványa alapján letartóztattak egy 44 éves Tolna vármegyei férfit, aki közösségi oldalain Orbán Viktor és más közéleti személyek megölésére készült. A nyomozó hatóság a férfinél házkutatást tartott, a lakásán pedig az emberi élet kioltására alkalmas eszközt foglaltak le. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a férfit emberölés előkészülete bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként – olvasható az ügyészség oldalán.

Az emberölés előkészületének bűntettéért a férfit 1–5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A bűncselekmény jellegére, a nyomozás érdekeire, valamint a gyanúsított személyi körülményeire figyelemmel a főügyészség indítványt tett a férfi letartóztatására.

A 24.hu az ügyben megkereste a Tolna Vármegyei Főügyészség szóvivőjét, aki elmondta, a gyanúsított vallomást tett, amelynek ellenőrzése folyamatban van. Ertesülésük szerint a férfi azzal fenyegetőzött, hogy egy karddal levágja Orbán Viktor fejét. A járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adva, a bűnismétlés veszélye miatt egy hónapra elrendelte az elkövető letartóztatását. A férfi ellen folytatott nyomozás a továbbiakban is a Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe tartozik.

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó