Frontálisan összeütközött két jármű az M3-as autópályán lévő kiépített terelésnél, a Nyíregyháza pihenőhelynél, ezért a sztrádát mindkét irányba lezárták – közölte hétfőn délelőtt az Útinform. Azt írták, hogy a sztráda 232-es kilométerénél mindkét irányba megállították a forgalmat, így a Vásárosnamény felé haladók a 227-es kilométernél, míg a Budapest felé tartók a 234-es csomópontban lehajtva tudnak kerülni.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Az Európai Unió energiaminiszteri tanácsa után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hazánk Szlovákiával közösen vétózta meg a Zelenszkij-Von der Leyen tervezetet.
A Világbank legfrissebb becslései szerint, a háború 2024 végéig már több mint 175 milliárd dollár közvetlen kárt okozott Ukrajna épületeiben és infrastruktúrájában.