Benjámin Netanjahu szerint Irán meg akarja ölni Donald Trumpot
2025. június 16. 10:33
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Fox News-nak adott interjújában közölte: Irán „első számú ellenségként” jelölte meg Donald Trump amerikai elnököt. Az izraeli miniszterelnök azt mondta az interjúban: az iráni kormányzat Donald Trump elnököt a nukleáris programja fenyegetéseként jelölte meg, és aktívan dolgozott a meggyilkolásán. „Meg akarják ölni őt. Ő az első számú ellenség” – mondta Netanjahu, hozzáfűzve: „Ő egy határozott vezető. Soha nem járt azon az úton, amelyen mások jártak, hogy gyenge alkut próbáljanak kötni velük, alapvetően utat adva nekik az urándúsításhoz, ami utat jelent a bombához, miközben milliárdokkal és milliárdokkal tömik ki őket.”
„Fogta ezt a hamis megállapodást, és alapvetően széttépte. Megölte Kászim Szulejmánit. Nagyon világossá tette, többek között most is, hogy »Nem lehet nukleáris fegyveretek, ami azt jelenti, hogy nem dúsíthattok uránt«. Nagyon határozottan lépett fel, így számukra ő az első számú ellenség” – részletezte az izraeli kormányfő abban a Fox News-nak adott interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy megölték az iráni hírszerzés vezetőjét.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Az Európai Unió energiaminiszteri tanácsa után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hazánk Szlovákiával közösen vétózta meg a Zelenszkij-Von der Leyen tervezetet.
A Világbank legfrissebb becslései szerint, a háború 2024 végéig már több mint 175 milliárd dollár közvetlen kárt okozott Ukrajna épületeiben és infrastruktúrájában.