Spanyol Nagydíj - Piastri vezérletével kettős McLaren-győzelem Barcelonában
2025. június 1. 21:08
Oscar Piastri, a ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap Barcelonában, ezzel tízpontosra növelte az előnyét a világbajnoki összetettben csapattársával, a brit Lando Norrisszal szemben.
A győztes - the sun
A 24 éves Piastrinak ez az idei ötödik és pályafutása hetedik futamgyőzelme.
A McLaren kettős sikerét Norris második helye jelentette, míg harmadikként Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája zárta a spanyolországi viadalt.
A négyszeres vb-győztes és címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője sokáig harmadik volt, de a hajrában végrehajtott szabálytalan manővere miatt 10 másodperces időbüntetést kapott, és így csak a 10. helyen végzett.
A rajtnál Piastri nagyon magabiztosan őrizte meg a vezető pozíciót, mögötte azonban csata alakult ki Norris és Verstappen között, s a holland címvédő az első kanyarban megelőzte a McLaren brit pilótáját. Az első kör végén így sorrendben Piastri, Verstappen és Norris száguldott az első három helyen, őket Lewis Hamilton (Ferrari), Leclerc és George Russell (Mercedes) követte.
A következő körök során Norris egyre közelebb került Verstappenhez, és hamarosan le is hagyta a Red Bull négyszeres világbajnokát, aki aztán a 15. körben a boxba hajtott új gumikért. Két körrel később Hamilton, majd Leclerc is kiállt friss abroncsokért, Norrist pedig a 21. kör végén hívták kerékcserére. Egy körrel később Piastri versenyautóján is gumikat cseréltek a McLaren szerelői, az ausztrál pilóta pedig Verstappen mögé tért vissza a pályára.
A versenytáv egyharmadánál így a holland címvédő állt az élen, mögötte sorrendben Piastri, Norris, Leclerc és Hamilton száguldott, de ez nem tartott sokáig, Verstappen ugyanis a 30. körben másodszor is a boxban járt, ez pedig arra utalt, hogy három kerékcserével terveztek a Red Bullnál, ami az ismét az élre kerülő McLarenek malmára hajtotta a vizet.
Verstappen aztán a 47. körben harmadszor is a boxban járt, rögtön utána pedig Norris, majd Piastri is kereket cserélt. Ennek eredményeként visszaállt a dobogós helyeken a Piastri, Norris, Verstappen sorrend, s csak az volt a kérdés, hogy a holland vb-címvédő meg tudja-e támadni Norrist a második helyért.
Az 55. körben azonban Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) műszaki hiba miatt a kavicságyban kötött ki, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely a 60. kör végén engedte útjára a mezőnyt. A Safety Car-jelzés felvillanásakor az élmezőnyből gyakorlatilag mindenki a boxba hajtott kerékcserére, a sorrend pedig nem változott az élen.
Az újraindításkor Piastri simán az élen maradt, mögötte Norris száguldott, Verstappen viszont a célegyenesben megcsúszott, ezért Leclerc meg tudta előzni, ugyanakkor a Ferrari monacói versenyzője ráhúzta a kormányt a riválisra, a két autó pedig össze is ért. A holland vb-címvédő ezt rögtön jelezte is rádión a csapatának, és büntetést követelt Leclerc-nek, miközben már Russell szorongatta őt. Hamarosan a dühösen rádiózó Verstappen nekiment Russellnek az egyik kanyarban, majd ugyan elengedte a Mercedes brit versenyzőjét, de 10 másodperces időbüntetést kapott, így végül a 10. pozíció lett az övé.
A világbajnoki idény két hét múlva, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik Montrealban.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.
A kutatók erős bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy a gyerekeknél a fokozott képernyőhasználat összefüggésbe hozható számos társadalmi-érzelmi problémával, beleértve a szorongást, a depressziót, az agressziót és az alacsony önbecsülést – derül ki a Psychological Bulletin folyóiratban publikált tanulmányból.
"Magyarország és Szlovákia megbüntetésének szándékát bizonyítja, hogy miközben Brüsszel végleg megtiltaná az Oroszországból származó, vezetéken érkező földgáz és nyersolaj behozatalát, valamint a finomított termékek importját is, addig a nyugat-európai országok számára fontos orosz LNG-behozatal tilalmát tovább halasztanák" - fogalmaztak.