A Fenyő-ügy volt főnyomozója: megnyugvással tölt el a Gyárfás-ítélet
2025. április 11. 17:08
Megnyugvással tölti el Kovács Lajost, hogy jogerősen lezárult a csaknem harminc éve történt Fenyő-gyilkosság ügye – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a rendőrségen belül működő egykori döglött ügyek osztályának volt vezetője.
Kovács Lajos - youtube
– Mivel a döglött ügyek mániákusa vagyok, valamiféle megelégedettséget érzek, hogy lezárult a Fenyő-ügy – nyilatkozta lapunknak Kovács Lajos, a döglött ügyek osztályának volt vezetője. Szerinte teljesen mindegy, hogy mennyi idő telik el a bűncselekmény elkövetése óta, ha még nem évült el, akkor addig nem szabad feladni, amíg nem lakol a tettes.
A Fenyő-üggyel egykori egységével együtt rengeteget foglalkozó volt főnyomozó lapunknak elmondta, hogy a Gyárfás ellen felmerülő bizonyítékok az idő előrehaladtával összegződtek, így sikerült eljutni a gyanúsításig, majd a vádemelésig és végül a jogerős ítéletig.
Hozzátette: a már sokat emlegetett Gyárfás–Portik-hangfelvételek az ügy kulcsa, ugyanakkor az 1998-ban megtörtént gyilkosságon dolgozó összes rendőr és ügyész sikere is ez az ügy.
Kovács Lajos elmondta azt is, hogy örül, hogy a bizonyítékokat erősítette az úgynevezett Tasnádi-szál is, amin nagyon sokat dolgoztak. Itt arról van szó, hogy a vádat erősítette, hogy Gyárfás Portikon kívül Tasnádi Pétert is megbízta az emberöléssel, amiért többször fizetett is. Az más kérdés, hogy ez a cselekmény nem valósult meg, mert Tasnádi nem hajtotta végre az emberölést, ám ez így is Gyárfás Tamás gyilkos szándékát igazolja – tette hozzá a volt főnyomozó.
Ismert, a Fővárosi Ítélőtábla ma kihirdetett jogerős ítélete szerint Gyárfás Tamás volt az emberölés felbujtója, csakúgy, mint Portik Tamás. Gyárfás és Portik esetében a bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így előbbi hétéves börtön-, utóbbi életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.
Gyurcsány személye fölöslegessé vált. Politikai mérlege siralmas: a valamiből csinált semmit, a sokból keveset. Az MSZP nagy valószínűséggel be sem jut majd a parlamentbe, a DK meg a bejutási küszöb körül szédeleg. Taktika volna a visszavonulása? Érdemes még a nómenklatúra-burzsoáziának Gyurcsánnyal taktikáznia?!