ORFK: bocsánatot kér a rendőrség
2025. február 5. 15:56

Bocsánatot kér a rendőrség a V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt japán nő ügyében folytatott kommunikációja miatt - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség hivatalos weboldalára szerdán feltöltött videónyilatkozatában.

"Tiszteletlen, szükségtelen és a rendőrségre nézve méltatlan kommunikáció folyt az V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt nő ügyében. A magyar rendőrség nevében mindenekelőtt bocsánatot kérek mindazoktól, akiket ez érthetően és joggal felháborított, megbotránkoztatott, illetve sértett" - fogalmazott a videónyilatkozatban Gál Kristóf.

Az országos rendőrfőkapitány az eset nyomán a kommunikációs gyakorlat felülvizsgálatát rendelte el - tette hozzá.

A szóvivő arra kért mindenkit, hogy ne ennek az ügynek a kommunikációja alapján ítéljék meg a magyar rendőrség munkáját. Ugyanis, sajnálatos módon, ez a "megengedhetetlen stílus" árnyékot vet arra a szakmai munkára, amelyet a nyomozók, szakértők és helyszínelők ebbe az ügybe fektettek.

Ennek a munkának köszönhető - folytatta -, hogy a kezdeti következtetések megnyugtató tisztázása, kivizsgálása odáig vezetett, hogy saját elképzeléseiket is felülbírálva sikerült megállapítaniuk a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyét és elfogniuk a gyanúsítottat.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a rendőrségnek nemcsak törvényi, de erkölcsi feladata is a bajbajutottakon segíteni és feladatuk az építő jellegű kritikákat, hozzászólásokat meghallgatni és hasznosítani.

"A magyar rendőrség nevében még egyszer bocsánatot kérek" - zárta a nyilatkozatot Gál Kristóf.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályának vezetője keddi sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy emberölés miatt nyomoz a rendőrség az V. kerületi Stollár Béla utcában keletkezett lakástűz ügyében, és a holtan talált japán nő volt férjét őrizetbe vették.

Gál Sándor emlékeztetett: a lángok egy társasház 3. emeleti lakásában csaptak fel január 29-én, a tűzesetet az akkor odaérkező, ír állampolgárságú volt férj jelentette be. Az oltáskor a tűzoltók találták meg a 43 éves, japán állampolgárságú asszony holttestét.

A helyszíni vizsgálat nyomán még minden bizonyíték arra utalt, hogy nem történt bűncselekmény, illetve az áldozaton soron kívül, még aznap elvégzett hatósági boncolás sem talált idegenkezűségre utaló jeleket - mondta az alezredes.

A fordulat hétfőn következett be: felvetődött a gyanú, hogy a volt férj, miután reggel a gyerekekkel együtt elhagyta a lakást, valahol átöltözött, magát kámzsával és sisakkal álcázva visszatért, megölte a nőt, majd újra átöltözve visszament, ekkor hívta a 112-t.
A hétfőn elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás pedig bántalmazásra utaló nyomokat talált - fűzte hozzá.

Ezért a BRFK hétfőn emberölés gyanúja miatt indított nyomozást és a 43 éves, ír állampolgárságú volt férjet elfogták. A férfit kedd hajnalban gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését - ismertette korábban az alezredes.

mti
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Soltész Miklós: a tevékeny szeretet csodákra képes
    Soltész Miklós felidézve és méltatva az első kisdedóvót 1828-ban létrehozó Brunszvik Teréz életművét, arról beszélt: ez a tevékeny szeretet hívta életre és vezette eredményre a kormány és a történelmi egyházak együttműködésén nyugvó óvodaépítési programot, hasonlóan ahhoz a széleskörű összefogáshoz, melynek köszönhetően a kunszentmártoni beruházás megvalósult.
  • Rétvári Bence: pedagógusnak lenni olyan hivatás, amelyhez türelem és szív kell
    "A mi nemzetünk arra hivatott, hogy Közép-Európában továbbra is ennek a régiónak a vezető országa legyen" - fogalmazott az államtitkár, kiemelve: az oktatás identitást és világszemléletet ad.
  • Alice Weidel: az AfD-t nem törik meg
    Alice Weidel azt mondta, hogy Friedrich Merz német kancellár az AfD megoldási javaslatainak átemelésével indult a választásokon, hogy aztán a voksolás utáni napon mindenben visszakozzon. Szerinte ezzel egyetlen célja volt, hogy kancellárrá válhasson, és "eladta a lelkét a baloldalnak".
MTI Hírfelhasználó