Székelyföldért, közösen - Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök jövő heti erdélyi látogatása során részt vesz a csíksomlyói búcsún, majd személyesen is felkeresi Parajdot, hogy tájékozódjon a kialakult helyzetről. A látogatás alkalmával célzott anyagi támogatást is eljuttat az érintettekhez az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.
Székelyföldért, közösen - Sulyok Tamás együttérzését és támogatását fejezte ki a parajdi sóbányában és a háromszéki településeken történt természeti katasztrófa kapcsán
A köztársasági elnök hivatalos közösségi oldalán fejezte ki mély együttérzését a parajdi sóbányában történt természeti katasztrófa érintettjeivel. A tragédia nem csak egy kiemelkedő természeti és történelmi jelentőségű helyszínt érint, hanem számos család életét is súlyosan befolyásolja.
"Parajd nekünk, magyaroknak több mint település. Székelyföld lelkének része, múltunkat és reményeinket őrző hely, ahol a természet most próbára teszi az embert" - fogalmazott a köztársasági elnök. Hangsúlyozta: első gondolatai az ott élő embereké, akiknek életét hirtelen és kegyetlenül árnyékolta be a bizonytalanság.
Sulyok Tamás fontosnak tartja, hogy a bajban megmutatkozzék a nemzet összetartása és szolidaritása. Mint közölte, folyamatos kapcsolatban áll az Ökumenikus Segélyszervezettel, amely az elsők között nyújtott segítséget a helyszínen. A szervezet munkáját elismeréssel köszönte meg, és megerősítette, hogy figyelemmel kíséri a fejleményeket.
Az államfő jövő heti erdélyi látogatása során részt vesz a csíksomlyói búcsún, majd személyesen is felkeresi Parajdot, hogy tájékozódjon a kialakult helyzetről. A látogatás alkalmával célzott anyagi támogatást is eljuttat az érintettekhez az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.
A köztársasági elnök kiterjesztette együttérzését és támogatását az árvíz által sújtott háromszéki települések lakóira is, bátorítva őket abban, hogy megtalálják az újrakezdéshez szükséges erőt és kitartást.
"Hiszem, hogy a bajban mutatkozik meg igazán egy nemzet tartása. Most is együtt vagyunk, együtt érzünk, és együtt segítünk - határokon innen és túl." - írta közösségi média bejegyzésében.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elegük lett abból, hogy a liberális, globalista elit az illegális migránsok emberi jogait a biztonság és a polgárok érdekei, a genderidentitást pedig a biológia elé helyezi, miközben Ukrajnában háborúval akarja elérni a békét, a demokráciát pedig az ellenvélemények elhallgattatásával kívánja védeni - sorolta a szélsőség romboló akcióit László András.
A közlemény szerint a magyar gazdaság biztos alapokon áll: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.