A libanoni hadsereg viszonozta az izraeli tüzet
2024. október 3. 18:06

A libanoni hadsereg viszonozta a tüzet csütörtökön, miután már két libanoni katona életét vesztette az izraeli csapatok Libanon területén indított műveletében.

„Egy katona meghalt, miután az izraeli ellenség a déli Bint Dzsbeil térségében tűz alá vette a hadsereg egyik támaszpontját; a katonai személyzet pedig válaszlövéseket adott le” – közölte a libanoni hadsereg.

A hadsereg szóvivője szerint ez az első eset 2023 októbere óta, hogy a libanoni hadsereg válaszlövéseket adott le izraeli tűzre.

Nem sokkal korábban a libanoni hadsereg már egy másik katona haláláról is beszámolt, aki a Vörös Félhold egyik mentési műveletében vett részt az ország déli részén.

MTi
Címkék:
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • A harmadik magyar űrhajós elbúcsúzott a csapattól - Videó
    Az űrhajózásban hagyomány a búcsúzási ceremónia: ekkor köszönnek el egymástól azok a kozmonauták, akik rövidebb ideig tartózkodnak a nemzetközi űrállomáson azoktól, aki fél évig is az állomás személyzetét testesítik meg.
  • Országszerte tart az aratás
    "A szélsőséges időjárás okozta kihívások ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a magyar családok asztalára a mindennapi kenyér odakerülhessen, amiért nem lehetünk elég hálásak" - írta bejegyzésében az agrárminiszter.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
MTI Hírfelhasználó