Bahreini Nagydíj - A címvédő Verstappen sikerével kezdődött az idény
2024. március 2. 19:12
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott szombaton a Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjon, Szahírban.
gisgeography
A 26 éves holland pilótának ez pályafutása során az 55. futamgyőzelme, Bahreinben tavaly után másodszor diadalmaskodott és sorozatban 42. pontszerző helyezését könyvelhette el.
Verstappen mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez zárta másodikként a szezonnyitó versenyt, míg a dobogó alsó fokára Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője állhatott fel.
hu.maps-bahrain.com
A rajtot Verstappen tökéletesen kapta el, így az első kanyarban hiába támadta meg őt a második helyről startoló Charles Leclerc (Ferrari), a holland vb-címvédő az élen maradt. Mögé sorrendben Leclerc, George Russell (Mercedes) és Pérez sorolt be, a harmadik körben viszont Russell lehagyta Leclerc-t és feljött másodiknak. Négy körrel később Pérez is sikeres akciót hajtott végre, elment Leclerc mellett és átvette a harmadik pozíciót.
Verstappen az élen senkitől sem zavartatva építgette az előnyét, a 10. körben már hét másodperc volt az előnye Russell-lel szemben, miközben Leclerc-t a csapattársa, Sainz is megelőzte. A 12. körben Russell, valamint Leclerc is a boxba hajtott kerékcserére, majd Pérez, a 15. körben pedig Sainz következett, közben a pályán Pérez lehagyta Russellt, ezzel megkaparintotta a második helyet.
Ő törte össze a herendi vázát Mogyoródon - sky sports
Az élen száguldó Verstappent a 18. körben hívta kerékcserére a csapata, a címvédő pedig a friss abroncsokkal simán visszaállt az élre, miközben Sainz nagyszerű manővert végrehajtva megelőzte Russellt, ezzel már harmadik volt.
A következő boxkiállások sorát az élmezőnyből Sainz kezdte meg a 36. körben, egy körrel később Pérez, majd pedig Verstappen is megkapta az új gumikat, a sorrend pedig a dobogós helyeken nem változott.
A hajrának Verstappen több mint 16 másodperces előnnyel vághatott neki másodikként száguldó csapattársa előtt, akit Sainz követett nagyjából két másodperces lemaradással. A leintésig nagy változás már nem történt, így kettős Red Bull-sikerrel indult a szezon, a remekül versenyző Sainz pedig megérdemelten csípte el a harmadik pozíciót.
A világbajnokság egy hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Orbán Viktor felidézte azt is, hogy fiataloknak gondolták őket a politikához, mire ő azt mondta, mivel most kezdődik a demokrácia, mindenki egyidős. "Antall pont annyit tud a demokráciáról, mint mi".
Az Európai Unió energiaminiszteri tanácsa után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hazánk Szlovákiával közösen vétózta meg a Zelenszkij-Von der Leyen tervezetet.
A Világbank legfrissebb becslései szerint, a háború 2024 végéig már több mint 175 milliárd dollár közvetlen kárt okozott Ukrajna épületeiben és infrastruktúrájában.