Karácsonyra rock and rollt kérek címmel a Hungária együttes 28 év után készített új dalt, és ehhez egy klip társul - közölte a Magneoton kedden az MTI-vel.
youtube
A jövő nyári Puskás Aréna-beli koncertjére készülő legendás csapat ünnepre hangolt dalát Novai Gábor és Fenyő Miklós szerezte. Az ötlet Várkonyi Attilától származik.
youtube
A felvétel néhány héttel ezelőtt készült, minden énekhangot és hangszert élőben rögzítettek. A napokban a nyolcvanas évek hangulatát idéző videóklip is megjelent hozzá, ebben Dolly, Fenyő Miklós, Novai Gábor és Szikora Róbert újra együtt látható.
zene.hu
Mint azt a szervezők idén bejelentették, a Hungária 2024. június 1-jén a Puskás Ferenc Arénában újra összeáll egy koncertre, ezen a csapat legsikeresebb korszakában, a nyolcvanas évek első felében működött felállásából Fenyő Miklós, Novai Gábor, Dolly és Szikora Róbert is színpadra lép.
A Fenyő Miklós által eredetileg 1968-ban életre hívott Hungária beatzenekarként is a legnépszerűbb magyar előadók közé tartozott, és két lemezt (Koncert a Marson - 1970; Hungária - 1971) jelentetett meg. 1980-ban új felállással és koncepcióval tértek vissza.
Rock and Roll Party című lemezük magyar rekordot jelentő 650 ezer példányban kelt el. 1981-ben a Limbó hintóval megnyerték a Tánc- és popdal fesztivált, százezres példányszámban fogyott Hotel Menthol című albumuk is.
youtube
A Hungária ekkori klasszikus felállása: Fenyő Miklós (ének, zongora), Dolly (ének), Novai Gábor (basszusgitár, ének), Kékes Zoltán (gitár, ének), Fekete Gyula (szaxofon, ritmusgitár, ének), Szikora Róbert (dob, ének). 1982-ben Szikora Róbert kivált a zenekarból és megalakította az R-Gót, a Hungária számos tagcsere és két további lemez (Aréna - 1982; Finálé? - 1983) után 1983-ban bomlott fel. Fenyő Miklós előbb a Modern Hungáriában, majd szólóban folytatta, Dolly, Fekete Gyula, Kékes Zoltán és Novai Gábor a Dolly Rollban zenélt tovább, Novai hosszú évek óta a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar vezetője.
youtube
1995-ben újra összeállt a nyolcvanas évek Hungáriája, amely százezer néző előtt adott koncertet a Népstadionban és Ébredj fel Rockandrollia címmel egy új lemezt is készített. A klasszikus rock and roll felállásból Kékes Zoltán 2017-ben, Fekete Gyula 2019-ben hunyt el. Az együtteshez utolsó sikeres éveiben csatlakozott Flipper Öcsi 2008-ban halt meg.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.