Vádat emeltek egy embercsempész bűnszervezet tizenhét tagja ellen, akik egy hónap alatt legalább hetvenhét illegális migránst juttattak Nyugat-Európába; iraki vezetőjüket még keresik - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
A vád szerint a korábban menekültként elismert iraki férfi - az ügy szökésben lévő, elsőrendű vádlottja - 2021 augusztusában több országra kiterjedően működő embercsempész bűnözői bandát irányított. A bűnszervezet magyarországi tevékenységét az iraki férfi börtönben megismert magyar ismerőse - az ügy másodrendű vádlottja - szervezte.
A banda érvényes vízummal vagy tartózkodási engedéllyel nem rendelkező, Szerbiából - elsősorban a zombori menekülttáborból - Magyarországra gyalog érkező határsértők Ausztriába szállítását szervezte meg és hajtotta végre.
A magyar vonalat szervező férfi a nagybátyját, annak feleségét és az unokatestvérét sofőrök toborzásával bízta meg. A bűnszervezet végrehajtói, köztük a magyar szervező férfi közvetlen családtagjai is a szállító jármű előtt haladva a rendőri ellenőrzésekről értesítették sofőrtársaikat.
Az iraki irányító a határon átjutott migránsok felvételének koordinátáit, a szállítandó emberek számát és a célállomások adatait magyar bizalmasának küldte el. A videófelvétellel igazolt sikeres szállítások után járó, szállított személyenként 500 euró összeget az iraki embercsempész szintén a magyar szálat szervező bűntárshoz juttatta el, aki az összeg közel harmadát megtartotta, a fennmaradó pénzt pedig a szervezőin keresztül juttatta el a sofőröknek.
A szállításokat több esetben nagyobb raktérrel rendelkező kisteherautóval hajtották végre, amelyekben ülések, biztonsági övek nem voltak, továbbá ablakkal és szellőző rendszerrel sem voltak ellátva, így előfordult, hogy a 4-5 órás utazás a raktérbe zsúfolt 26 ember számára gyötrelemmel járt. A raktérbe csak úgy jutott levegő, hogy a migránsok kitépték a gumiszigetelést a jármű ikerajtajából.
Amikor a rendőrök az előfutókat igazoltatták, a mögöttük lemaradva haladó sofőrtársaik egy félreeső helyen kiengedték a migránsokat.
Az ügyészség a vádlottakat bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett embercsempészéssel vádolja, hat vádlottnak azonban a csempészett személyek sanyargatásáért is felelnie kell. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék dönt - olvasható a közleményben.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.