Nagyszerű vívással Kun Anna nyerte meg a női párbajtőrözők kínai világkupa-versenyét Nancsingban.
A magyar vívócsillag – m4sport
A viadal eredményközlője szerint a világranglistán ötödik helyezett magyar vívó - aki két hete ezüstérmes volt a budapesti WestEnd Grand Prix-n - a svájci Virginia Romeót és az olasz Alessandra Bozzát 15-11-re, a szintén olasz Nicol Foiettát 15-12-re, honfitársukat, a 2018-ban egyéni világbajnok Mara Navarriát 15-11-re győzte le, majd az elődöntőben 15-6-ra nyert a francia Camille Nabeth ellen, végül 15-10-re múlta felül a szintén francia Alexandra Louis-Marie-t. Kun Anna pályafutása során először nyert egyéniben világkupaversenyt.
"Nagyon jól ment a vívás, minden percét élveztem, nem voltak szoros asszóim" - idézte őt a magyar szövetség honlapja. "A budapestihez képest könnyedebben vívtam, tényleg mindent sikerült megcsinálnom a páston, amit elterveztem. A teremben nagyon hideg volt, de szerencsére a szállodán belül vívtunk, így két asszó között felmehettem a szobába melegedni... Az utolsó tusom után kicsit elérzékenyültem és elpityeredtem a sisak alatt. Végigfutott rajtam, hogy megérte az a rengeteg munka, ami mögöttem van."
A főtáblán három magyar szerepelhetett a 146 fős mezőnyben. Büki Lili egy asszót nyert, Nagy Kinga viszont kikapott a 64 között az első mérkőzésén.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
"Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.