Vejkey Imre: Bízhatunk egy békésebb fordulatban
Vejkey Imre úgy folytatta: 2023-ban pedig egy terrorista támadással elindult az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus, amelyben tízezrek haltak meg vagy váltak földönfutóvá, és amely a békétlenség és a reménytelenség, az eszkaláció felé sodorta a világot.
2024. december 30. 18:07

MH

Nem könnyű, fordulatokkal teli 2024. éven vagyunk túl, de most már kijelenthetjük, hogy miénk a remény, hogy a világ rövid időn belül jobb hely lesz, és ez a reményünk nemcsak pislákol, hanem okkal bízhatunk egy békésebb fordulatban - közölte a KDNP frakcióvezető-helyettese hétfőn a pártja közösségi oldalán megosztott videóüzenetében.

Vejkey Imre a videóban azt mondta: 2022-ben a nemzetközi közösség éppen csak kilábalt a pandémiából, és máris új tragédiával kellett szembesülnie, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát.

"Mindenkit sokkolt ez a hír, tudtuk, hogy a világ már nem lesz ugyanolyan. Együttéreztünk az elesettek családtagjaival, és a menekültek megsegítésére az egész ország összefogott. Sajnos a nyugati világ nem a béke hangján szólt a konfliktusba került felekhez, hanem tovább szította a tüzet, fegyverrel táplálva a háború poklát, és értelmetlen gazdasági szankciókat hozott, amellyel Európa súlyos gazdasági csapást mért önnön magára" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Vejkey Imre úgy folytatta: 2023-ban pedig egy terrorista támadással elindult az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus, amelyben tízezrek haltak meg vagy váltak földönfutóvá, és amely a békétlenség és a reménytelenség, az eszkaláció felé sodorta a világot.

2024-ben ezek a "rettenetes harcok" tovább folytatódtak, és joggal lehetett tartani a válság elmélyülésétől. "Csupán Orbán Viktor miniszterelnök békemissziója volt a Szentszék mellett a béke hangja, a háború zajongása közepette" - emelte ki Vejkey Imre.

Hozzátette: azonban novemberben a nyugati világot vezető Egyesült Államok polgárai Donald Trumpot választották meg a következő elnöküknek, aki eddigi tettei és nyilatkozatai alapján végre elhozhatja a békét. Azért dolgoznak, és abban hisznek politikusként és keresztény emberként is, hogy a jövő év a béke éve lesz - közölte.

MTI
Címkék:
  • Halmay Gábor: A fiatalok felelőssége, hogy ne csak kommenteljék, hanem alakítsák a valóságot
    „A politika számomra nem hatalmi kérdés, hanem szolgálat – a lehetőség, hogy hitből és meggyőződésből tegyünk másokért” - vallja Halmay Gábor, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, veszprémi önkormányzati képviselő, ifjúsági és egyházügyi tanácsnok. A Gondolának adott interjúban arról beszél, hogyan látja a fiatalok felelősségét a közéletben, miként újul meg az IKSZ, és miért tartja fontosnak, hogy a politika újra a közösségépítésről, a hitről és a hitelességről szóljon.
  • Politikussal szemben nem merült fel bűncselekmény gyanúja a Szőlő utcai ügyben
    A Szőlő utcai javítóintézetet érintő nyomozást 2025. szeptember 26-a óta a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen megalakult nyomozó csoport soron kívüli eljárásban végzi. A ma kiadott hivatalos közlemény is megállapította: az ügyben beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
  • Szent II. János Pál pápa Magyarországon
    Ma van Szent II. János Pál pápa emléknapja. Ennek apropóján életének egy, a mi szempontunkból fontos epizódját idézzük fel: első magyarországi látogatását nem sokkal a rendszerváltás után.
MTI Hírfelhasználó