Hihetetlen, de igaz. A nyugati szélsőséges sajtó mindennel szimpatizál, amit a baloldalon tesznek. Megdöbbentem, amikor a Fico elleni gyilkossági kísérletet helyeselték egyes lapok. Mindent elítélnek, amit a jobboldal tesz Közép-Európában. Természetesen nagyon könnyen kiismerhető a gondolkozásuk – fogalmaz Homa János.
2024. május 27. 18:08
youtube
Kampánygyűlés ürügyén garázdaságra hasonlító támadást hajtottak végre egy étterem ellen egy észak-dunántúli városban. Homa János újságírót kérdezte a Gondola.
– Szerkesztő úr, az egykori hordószónoklat után most platószónoklat jött divatba a hazai közéletben. Mikrofonnal fölerősített fenyegetések is elhangzanak az utcán. Ezért dolgoztak-e 1990 előtt a rendszerváltó, gyakran kockázatot is vállaló újságírók?
– Nem ezért dolgoztunk. Tele voltunk illúziókkal. A rendszerváltástól érdekes módon nagyon sokan azt várták, hogy a politikai hibákat kijavítsa. Érdekes módon a régi rendszer megszűnésével, a régi problémák megszűntek. Egy új világ kezdődött el, s ezzel együtt új típusú konfliktusok keletkeztek. Ami viszont mostanában felerősödött: ebben az új helyzetben egyesek a régi módszerekkel igyekeznek politizálni. Féligazságok terjesztésével, emberek hergelésével. Felháborító az is, hogy akadnak, akik saját hazájukkal szemben politizálnak Brüsszelben. S nem nagyon tetszik nekem az sem, hogy kevésbé tehetséges politikusok mindent bevetnek azért, hogy megpróbáljanak meggyengíteni – akár nemtelen eszközökkel is – egy működő országot. Mindezt csak azért, hogy megszerezzék a hatalmat. Azt a hatalmat, amelyet kiszolgáltatnak idegenek érdekeknek.
– Adódik, hogy félelemkeltésre is sor kerül, berepesztették egy étterem üvegablakát, megrémítették az étterem fiatal alkalmazottait. Ilyenkor a rendőrség nem léphet közbe, hiszen a nyugati szélsőséges sajtó rögtön hatósággal korlátozott demokráciáról harsogna, Mi a megoldás?
– Hihetetlen, de igaz. A nyugati szélsőséges sajtó mindennel szimpatizál, amit a baloldalon tesznek. Megdöbbentem, amikor a Fico elleni gyilkossági kísérletet helyeselték egyes lapok. Mindent elítélnek, amit a jobboldal tesz Közép-Európában. Természetesen nagyon könnyen kiismerhető a gondolkozásuk. Az erősödő közép-európai nemzetállamok zavarják őket. Emlékszem az uniós tárgyalások idején, a mi belépésünk előtt, nekünk, s az akkor jelentkező további kilenc országnak mezőgazdasági támogatásként a benn lévők támogatásának negyedét ajánlották. Emlékszem Orbán Viktor helyből visszautasította ezt, amire a magyar baloldal és a nyugati sajtó azonnal neki esett, hogy miért követelődzik? Ez már előrevetítette a magyar baloldal és a nyugati sajtó együttműködését. Mindkettő érdeke a közép-európai országok alárendelése a brüsszeli bürokratáknak. De azt mindenképp el kell mondanom, hogy Orbán Viktornak köszönhetően megemelték a 20 éve belépett országok, közöttük hazánk mezőgazdasági jellegű támogatását. Tehát semmiképp ne hagyjuk magunkat!
Homa János – agria.hu
– Annak idején a szovjet típusú berendezkedés ellen szerveződött meg a rendszerváltoztatás, most azonban a szovjet mozgalmi dalt idézik a történések: soha el ne feledd, hogy van bunkócska, van még ezerszám! Kik okozták azt a kulturális visszaesést, amely az eleven fa gircses-görcsös ágához vezetett?
– Én nem kulturális visszaesésről, hanem morális válságról beszélnék. Ez a morális válság az egész világot elérte. Soros színrelépése, a migránsok befogadásával kapcsolatos értelmetlen, önfeladó brüsszeli próbálkozások, a zsidó-keresztény erkölcs és kultúra felszámolásával összefüggő törekvések vezettek el a mai helyzetig, hogy semmi sem szent. Mindez magával hozta a szovjet dalt idéző történéseket.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
"Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbb-ben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk" - hangsúlyozta az amerikai elnök. Hozzátette: "nagyon jó esélyük" van arra, hogy a legfontosabb kérdésben is eljutnak a megegyezésig, de "nincs megállapodás, amíg mindenben nincs megállapodás".
Hollik István sokkoló számokat is megosztott: a magyar másfél éves gyermekek átlagosan napi 86 percet töltenek képernyő előtt; 2012 és 2017 között a napi négy óránál több képernyőidő aránya 38 százalékról 97 százalékra ugrott.
A nagy múltú rádiós szerkesztő a közlemény szerint arról is beszélt, hogy miképpen vezetett az útja a gyermekkori zenei élményektől és a kántori munkától a Magyar Rádió stúdiójáig, de érintette az 1960-as és 70-es évek hazai kultúrpolitikai kereteit is.