Ezt a harcot még nem vívtuk meg
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
2024. szeptember 24. 10:19

Kép: Gondola

A címben megformált mondatot egy filmrendező bajtársam fogalmazta meg pár évvel ezelőtt. A demográfiai bajok egyik enyhítési lehetőségeként ugyanis azt a követelményt fogalmaztam meg neki, amely követelményt 1990 óta ismételgetek, elsősorban szóban, néha, amikor lehetőség nyílik rá: írásban.

Magyarországon a magyar kultúra legyen az első számú kultúra.

Ez a kitörési pont.

Ezt a kitörési pontot még nem ostromoltuk meg.

A filmrendezőnek nem kellett magyaráznom. Nem tettette magát értetlennek, azonnal tudta, miről van szó, és bólintás közben kimondta: „Ezt a harcot még nem vívtuk meg.”

Tudtommal nincs tudományosan bizonyítva, nem meggyőződésem tehát, ám erőteljes vélekedésem: minden kultúra gondoskodik önmaga fennmaradásáról, túléléséről, sőt valamelyest kiterjeszkedéséről.

Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse.

Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.

Akkor kezdett a születésszám csökkenni. Még jóval többen születtünk, mint amennyien meghaltunk, de a népszaporulat zsugorodott, s valamikor a hetvenes évek körül beállott a fordulat: már kevesebben születtünk, mint amennyien az örökkévalóságba távoztunk.

A brutális rombolást tehát 1900 előtt, a 19. század utolsó éveiben, esetleg évtizedeiben kell azonosítanunk. Akkor történt, zajlott le valami, ami kultúránkat lejtőre állította.

Noha már Vörösmarty vizionálta „a sírt, hol nemzet süllyed el”, Petőfi riadót fújt: „Meddig alszol még, hazám, / szántanak szomszédid, / s a magokéhoz oda / szántják földed szélit.”

Aggasztó jelek tehát már a század derekán fölsejlettek.

Ilyen jeleket természetesen Szent Istvántól Mátyás királyig minden évszázadban találhatunk, sőt sorjáznak ezek. A tatárjárás után kényszerült IV. Béla olyan döntésekre, amelyek előrevetítették a bajokat. Mohácsot nemzeti nagylétünk nagy temetőjének minősítette Kisfaludy Károly. Noha XI. Ince pápa csodálatos történelmi cselekedettel fölszabadította Magyarországot, a keleti megszállók után nyugati gyarmatosítók jöttek. Rákóczi birtokvesztése nem tett jót a magyar felvirágzásnak. A Széchenyi István erőltette ősiség-felszámolás átgondolatlanul történt, az 1990-es privatizációs tomboláshoz hasonló kárt okozott. A trianoni őrület már akkor történt, amikor a népfogyás nekilendült, az amputációkat túlélni óriási történelmi érdem. Akkor még a Szamuely-düh halálvonatos magyarirtása is tetézte a katasztrófát. A Rákosi-, majd a Kádár-rendszer tragikus intézkedései szinte fokozták a bajokat, igaz, a Ratkó-korszak nagy eredményeket jegyzett, s később az „OTP-gyerekek” is javítottak a demográfiai mutatókon: a fiatal családok a lakásvásárlás után a gyerekszámtól függően adósságelengedéshez juthattak – ez nagyon fontos volt.

Ők ezt kitörési pontnak sejtették.

Az is volt: kitörési pont.

Jó volt, ám kevésnek bizonyult.

Ám éppen az OTP-gyerekek példája mutatja: a politika „csak” gazdasági módszereken volt képes gondolkodni akkor is.

A kultúra elemi önvédelmének megszervezése meg sem fordult a hivatalosság fejében. Döbbenet: a diktatúra még a dalárdákat is betiltotta. Egy szélsőbaloldali figura állítólag még a szürke marhákat is kiirtotta volna, mert azok látványa a magyarokban feléleszti a nemzeti érzést. Egy neves öttusázó szerint a Népstadiont azért hagyták elromosodni, hogy ne tudja nyolcvanezer magyar együtt énekelni a Himnuszt. És még sok jele volt a tudatos, tervszerű kultúrarombolásnak.

Ugros eliminandos esse – az egykori Keleti Frank Királyság uralkodói rendelete ma is érvényben, sőt hatályban van. A glóbusz, sőt a kontinens több pontján vibrálnak agytrösztök, amelyek a 907-ben kiadott dekrétum végrehajtását forralják: a magyarok kiirtassanak.

A szellemi felforgatás folyamatban van, az ötödik hadoszlop mozgékonyabb, mint valaha. Pénzeli és tanácsokkal is ellátja az Atlantikum.

Ilyen össztűzben élre emelni a magyar kultúrát bonyodalmas. Amikor először, 1990-ben ezt szorgalmaztam, akkor még rendelkezésre állt a káderállomány. Mára ez a sereg megfogyatkozott. Akik villognak, megélhetési figurákként szerepelnek, majdhogynem celebként. Ez több a semminél, kérdés, hogy elegendő-e.

A magyarok által befizetett adókból a magyar kultúrát kellene támogatni.

A politika a lehetőségek művészete, kérdés, hogy ez a lehetőségek határán belül van-e.

Az biztos, hogy konfliktusok nélkül nem lehet a magyar kultúrát az első helyre emelni Magyarországon. Utoljára talán Vitéz János idejében volt ez elmondható.

Ám keresni kell a lehetőséget. És ahol mutatkozik, ott megragadni akkor is, ha konfliktus pattan ki. A megmaradásért mindig harcolni kell, most különösen.

Harcolni…

Megostromolni a kitörési pontot.

Ezt a harcot még nem vívtuk meg.

Molnár Pál

magyarhirlap.hu
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Pannonhalma évezrede őrzi a magyar államiság és a kereszténység értékeit
    Pannonhalma a múlt örökségének megőrzése mellett minden korban képes a megújulásra - fogalmazott, hozzátéve, hogy Szent István öröksége, a bencés szellemiség és a kortárs alkotás szabadsága egymást gazdagítva mutat példát arra, hogyan lehet a gyökerekhez hűen, mégis nyitottan élni.
  • Fülsiketítő hangerő a Balaton Parkban
    A MotoGP a motorsportban olyan, mint az autósportban a Forma-1: az istállók hatalmas szállító- és szerelőkamionokkal töltötték meg a paddockot, és természetesen minden csapatnak saját otthona (motorhome) van, ahol a versenyzők és a stábtagok pihenhetnek egy-egy gyakorlás között.
  • Kajak-kenu - Csikós és Csizmadia világbajnok
    A Racicében három aranyérmet szerző Csikós Zsóka - aki az Eb-hez hasonlóan három számban indul Milánóban - már szerdán, az előfutamból biztosította a helyét a K-1 1000 méter döntőjében, amelyben az előzetes várakozások alapján az új-zélandi Aimee Fisher lehetett a legnagyobb riválisa, de ott volt az indulók között a tavalyi, szamarkandi vb bronzérmese, a svéd Melina Andersson is.
MTI Hírfelhasználó