Államelnök ereszkedne vitába aktivistákkal
2025. augusztus 23. 05:31

Párbeszédet és vitát javaslok minden televízióban és portálon a kormányellenes tüntetők megválasztott legitim képviselőivel - mondta pénteken Aleksandar Vucic szerb elnök a közösségi oldalán közzétett videójában, amelyben kiemelte: Szerbiának demokratikus párbeszéddel, nem erőszakkal kell megoldania a problémáit.

"Meghívom a blokádmozgalom képviselőit egy beszélgetésre, nyilvános vitára az elképzelésekről, hogy beszélgessünk a jövőbeli terveinkről és programjainkról, valamint együtt ítéljük el az utcáinkon zajló erőszakot" - hangsúlyozta Vucic.

Hozzátette: a cél az, hogy közösen találjanak megoldásokat, nem pedig az, hogy a vitában legyőzzenek valakit.

Itt az ideje, hogy mindenki megmutassa az arcát és a programját - mondta az elnök, aki egyben abbéli reményének adott hangot, hogy a párbeszéden keresztül erőszak nélkül oldhatják meg a konfliktusokat.

"Építsük újjá az országot és tereljük helyes útra, hogy az emberek elégedettek lehessenek. Én mindent megteszek annak érdekében, hogy ezt a tiszteletet kimutassam" - húzta alá.

A belgrádi mezőgazdasági és tudományegyetemen alakult mozgalmak azonnal válaszolt a felhívásra, és azt írták közösségi oldalukon: akkor fognak vitázni, ha kiírják a választásokat.

"Az elnök nyilvános vitára hívott minket. Nyilvánvalóan nincs válasza a nemzeti felkelésre, ezért most beszélni akar velünk, akiket hónapok óta terroristáknak nevez. A jövőre vonatkozó elképzelésekről és programokról a választások előtti kampányban fogunk vitázni, amikor kiírják a választásokat" - olvasható a Bölcsészek blokádban (Filozofi u blokadi) nevű X-bejegyzésben.
Szerbia több városában is egyre erőszakosabbá váltak a több mint kilenc hónapja tartó kormányellenes tüntetések, amelyeket az újvidéki pályaudvaron bekövetkezett tragédia váltott ki.

Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője tavaly november 1-jén szakadt le 16 ember halálát okozva. Ezután országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak. A követelések között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése. A kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.

Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupció gyanúja miatt indított nyomozást.

A vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter tavaly júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.

A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. Az új miniszterelnököt és a kormányt április 16-án választotta meg a parlament.

mti
Címkék:
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Pannonhalma évezrede őrzi a magyar államiság és a kereszténység értékeit
    Pannonhalma a múlt örökségének megőrzése mellett minden korban képes a megújulásra - fogalmazott, hozzátéve, hogy Szent István öröksége, a bencés szellemiség és a kortárs alkotás szabadsága egymást gazdagítva mutat példát arra, hogyan lehet a gyökerekhez hűen, mégis nyitottan élni.
  • Fülsiketítő hangerő a Balaton Parkban
    A MotoGP a motorsportban olyan, mint az autósportban a Forma-1: az istállók hatalmas szállító- és szerelőkamionokkal töltötték meg a paddockot, és természetesen minden csapatnak saját otthona (motorhome) van, ahol a versenyzők és a stábtagok pihenhetnek egy-egy gyakorlás között.
  • Kajak-kenu - Csikós és Csizmadia világbajnok
    A Racicében három aranyérmet szerző Csikós Zsóka - aki az Eb-hez hasonlóan három számban indul Milánóban - már szerdán, az előfutamból biztosította a helyét a K-1 1000 méter döntőjében, amelyben az előzetes várakozások alapján az új-zélandi Aimee Fisher lehetett a legnagyobb riválisa, de ott volt az indulók között a tavalyi, szamarkandi vb bronzérmese, a svéd Melina Andersson is.
MTI Hírfelhasználó