Apor Elemér (dr. Kapor Elemér) a testvérmúzsák költője, írója, szerkesztő; évjárat szerint a Nyugat harmadik költőnemzedékének egri társa. 1907. március 19-én született Rimaszombatban – Tompa Mihály, Ferenczy István, Blaha Lujza, Győry Dezső szülővárosában – abban az évben, amikor Egerben közadakozásból szobrot emeltek Dobó Istvánnak. Két évvel született később József Attilánál, és hárommal korábban, mint Radnóti Miklós. Nemzedéktársa az 1906-os születésű Zelk Zoltánnak, egy ivású Hajnal Annával (1907). Képes Gézának (1909), Vas Istvánnak (1910), Takáts Gyulának (1911), az 1913-as születésű Weöres Sándornak, Jékely Zoltánnak, Rónay Györgynek, valamint a harmadik nemzedékhez kicsit később csatlakozó Kálnoky Lászlónak (1912). A Nyugat harmadik nemzedéke költőinek verskötetei jórészt a 30-as évek első felében jelentek meg, és az évtized közepétől különféle folyóiratokban publikáló munkatársak lettek.

A Kapor-család kilencedik gyerekeként látta meg a napvilágot. Édesapja köztisztviselő volt, igazságszerető „római jellem”. Rövid időre Makóra költöztek, majd pedig véglegesen Egerben telepedtek le. Gyerekkorától, szellemi ébredésétől életének színtere, létét meghatározó „selyemgubó” városa: Eger.
A líceumi elemi iskolába íratták be. Kisdiákként csodálkozott rá a Líceum „hófehér monumentalitására, az óriási termek és folyosók boltozataira, s a közöttük élő és parancsoló csendre.” Egy másik életre szóló élménye a székesegyházhoz fűződik. Ötéves volt, amikor édesanyja elvitte a egri Nagytemplomba. Az áhítatos csendben váratlanul megszólalt az orgona fortissimója. A zene, az orgonajáték szépsége, ereje a szakrális, vizuálisan fenséges térben a kisfiút könnyekre fakasztotta. Emlékezetében megcsillan egy kis aranypénz is, amelyet az akkor négy osztályból álló elemi iskola elvégzésekor kapott jutalomként, de azt a tízkoronás aranyat is elvitte a háború.

Az első osztályba még a Maklári úti 1-es számú házból indult. Lakóházuk ma is fellelhető: első fele a Szarvas térre, a másik a Maklári útra néz. A Szarvas laktanyában a hatvanadik közös gyalogezred egyik százada tanyázott. Onnan indultak a menetszázadok az első világháborúba A frontra indulók közt volt Apor legidősebb bátyja is.

1917–25 között az egri ciszterci gimnáziumba járt. Különleges helyet biztosított szép énekhangja már a gimnázium országos hírű kórusába is, amelynek szólistája lett már másodikos korában. Az ötödik osztályban a cserkészet új élményei a természettel való közeli kapcsolatot jelentették. Ciszterci tanárai közül különösen nagyra becsülte magyartanárát: dr. Werner Adolfot, a későbbi zirci apátot. Gimnáziumi osztálytársa volt Barankovics István, a későbbi kereszténydemokrata politikus. Vetélytársak is voltak az irodalmi tollpróbákon, pályázatokon és az iskolai színjátszásban. Abban az időben Szabó Dezső könyvei voltak a fiatalság bibliája. Erről így vall: „Mindannyian úgy éreztük, hogy ő az igazmondó, ő mutatja meg, hogy a magyar földön mennyire kevés szóhoz jut éppen a magyarság.”

A 213. sz. Koháry István cserkészcsapat alapító tagja volt. 1925: érettségizett. Majd Államjogászi diplomát szerzett, de nem a jogászi pályát választotta, hanem újságíró lett. Elnyerte a Gárdonyi Társaság által kiírt irodalmi pályázat első díját. Sikere ismertté tette nevét a város irodalmi köreiben. Ennek köszönhetően 1928-ban, a jórészt az egri érsekség által fenntartott, Egri Újsághoz került.1933-tól az Egri Újságnak, majd pedig jogutódjának, az Egernek – a két háború között a város egyetlen lapjának – a szerkesztője volt. (Azért nem főszerkesztője, mert a lapot egyedül csinálta!) Egészen 1944 november elejéig végezte munkáját, akkor ugyanis SAS-behívóval elvitték katonának.

Thália bűvkörében

Apor a két háború közötti egri szellemi, irodalmi és színházi élet egyik organizátora, jeles képviselője. (Az egri Thália Színkör elnöke Breznay Imre, a jeles helytörténész volt.) Apor sokszor szerepelt együtt a később Pestre került Egri Máriával, a harmincas évek népszerű filmszínésznőjével, és Pápai Klárával, a színművész Bánffy György színművész édesanyjával, aki Pesten hosszú éveken át volt a Nemzeti Színház tagja. Abban az időben Egernek csak színháza volt, állandó társulata nem. A helyi műkedvelő színjátszók színvonalas előadásai jelentették a legkedvesebb szórakozási lehetőséget a lakosság számára.
Nyomon követte a város fejlődését, szervezte kulturális életét. Újságíróként részt vett az egri vár régészeti feltárásában is. Életének ez volt a legszebb korszaka. A kivételesen jóképű, szép énekhangú, kellemes orgánumú, elegáns megjelenésű fiatalembernek a filmszínészi pálya is kínálkozott, de ő hű maradt az írói-újságírói hívatáshoz, a költészethez.

Mindenki nagynak születik

Első verseskönyve, a Mindenki nagynak születik 1935-ben jelent meg a budapesti Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. gondozásában. A Bölcsek verse a kötetnyitó: „Mindenki nagynak születik / az ég kegyelmiből; / de járván földön, föld felett, / egyre kisebbre nől. // S mikor mögötte minden út / a földön, föld felett, / no lám, már megnőtt teljesen: / nagyra nőtt – törpe lett.”

Érezhetően nagy hatással volt rá az első Nyugat-nemzedék szimbolista lírája, különösen Kosztolányi elegánsan virtuóz költészete. A tematikus hasonlóságnál is többet éreztet meg ezekből az esetenként közvetlen, de legtöbbször csupán áttételes hatásokból, inspirációkból, sugallatokból a Kis vers, szójátékkal. A magyar nyelv kiveszőfélben lévő sajátosságát, a zárt és a nyílt „e” hangot használja fel: „Hervadtam fákkal / hulltam levelekkel, / megértem. // És most, ha mondják: élet / vagy azt, hogy halál, / megértem.”

Mindez eszünkbe juttatja Kosztolányi sorait: „Mindaz, mi fáj, megértem. / Nekem jutalmat hát ki adhat? / Nem zöld kölyök vagyok. Megértem. / Halál, fogadj el fiadnak.” Feltehetően nem is közvetlen hatásról van itt szó, hanem többről, nyelvünk egyik csodájáról: hangzás, hangalak és jelentés, szó és idealitás bensőséges kapcsolatáról.

A költészet örök ürügyeinek, élet és halál együtt mérendő témakörének a magyar irodalomban is számtalan toposza található. A fentiekkel kapcsolatban csupán egyre utalok, Váci Mihálynak – az Apor-versnél évtizedekkel későbbi – Mire volt jó? című jellegzetes miniatűrjére: „Már életem felére értem, / már a halálra is megértem, / s belátom bölcsen, és megértem: / – én mindenért –, semmi nincs értem.”

Az emberi élet létkérdéseit érinti jellegadóan szelíd elégiája, a Vers az őszi titokról: „öreg virágok térdepelnek szerte / és mormolják a múlás énekét.” Régi titok hallatszik a messzeségben: „de fáj, de fáj, hogy meg kell halni, / de jó, de jó, hogy meghalhatunk.” Itt is felfedezhetünk tematikus és hangulati rokonságot például Babits Ősz és tavasz közt című remekével. De itt nem az „olvad a hó tavasz akar lenni” népdal-parafrázis és a méltán híres „Óh, jaj, meg kell halni, meg kell halni!” refrén sugallata visszhangzik. Rossz úton járnánk, ha a látszatra rokonítható ismérvekből, valamiféle közvetlen hatást és nem a költői szemlélet hasonlóságát olvasnánk ki. Az utóbbi példa esetében egyébként hatásról szó sem lehet, hiszen Babits költeménye később keletkezett, mint Apornak az akkor már kötetben is megjelent verse.

Mindez csupán azt bizonyítja, hogy Apor benne élt a korban, tudatosan figyelt új, szemléleterősítő és lélekgazdagító költői áramlataira, a poétikai kifejezőeszközök megújulására. Egyéni látásmódra törekedett, olyan költészetre, amely „nyílt és tiszta, mint a szép öröm”.
A magyar líra család-verseinek vonulatát gazdagítja az Apámról című életképe. „Apám körül már egyre nő a csend” intonációval kezdődik ez a keretes vers. Benne a világgal sokat ütköző, szilárd jellemű, konok természetű édesapa érzékletesen, mellére folyó szép ősz szakállal jelenik meg a versben, úgy, ahogyan őt sok idős egri ember emlékezete sokáig is őrizte. Édesapja jelleme, akarati szilárdsága imponált fiának. A fiúi szeretetből fakadt, a valóság és a láttató képzelet szülte a Boldog apám jegenyéi című verset: „Édesapám sírja mellett / két jegenye énekelget (...) kivirágzik a madárdal / Dal a földről, meg az égről, / boldog apám szép szivéről.”

Az anya-versek egyik legszebbike: A fehér csésze. A földre ejtett, kilenc darabra tört fehér csésze az édesanya „kilenc gyerekre tört életét” példázza. Ebben a csészében benne volt „a múltak tűnő itala”: „szegény anyókám egyedül marad. / Elnéz, tűnődik mélyen, szótlanul / s a tört cserépre csendes könnye hull.”
Később a költő a válogatott kötetében Anyámék címen ciklust alakít ki: Míg élt..., Ringató anyám sírjánál. Édesanyját a megdicsőülés pillanatában láttatja az Édesanyám számadása. Anyja elindult „szép fekete koporsóból, / szellők nyomán, felhők nyomán / föl az Úristen elébe / életéről számot adni.” A „búbánatra, boldogságra” szült kilenc gyerekért az Úr égi boldogsággal jutalmazza, szakrális fénybe vonja: „kezében kilenc virág / feje fölött kilenc csillag.”

Apor az életöröm önfeledt szerelmese otthonra talál a bensőséges emberi érzésekben, a természet harmonikus világában. Az Ének a csúcsról lírai alapszituációját és hangvételét tekintve – minden eltérő vonás ellenére is – Áprily nevezetes Márciusa mellé állítható: „Villan a völgyben a nap tüze, illan a bú / ó, csak a csúcsokat illeti méla ború / Lenn, aki jár, hiszi fenn, az a felleg az ég, / fenn, aki jár, hiszi már, ez a fenn nem elég”A lírai hős a hegycsúcson „Énekel. Éneke száll le a völgybe...” a vers végső üzenetével: „S míg hallik a csúcsról az éneke fellegen át, / szorítsd magadhoz a gyermekedet s mondj érte imát.”

A lélek, az életérzés legmélyéről tör fel az Ó, hogy szerettelek c. versben, a búcsúzás szonettjében az el nem nyert, reménytelenségbe veszett éden, a „szép öröm” fájdalma: „...elmentél s én elfelejtelek. / A csend kinő a lépteid felett / miképp a fű az elhagyott uton.” Enyhítheti, de meg nem békítheti a férfiszív fájdalmát a verszárás könnyekkel dacoló, rezignált bölcsessége: „Valahova egyszer mindenki elmegy, / nincsenek halálos, nagy szerelmek / csak egy halálos – a halál. Tudom.”

Már az első kötetében kimondja: az ő „szakadékja”, „meredekje fölfelé mélyül”. Felfele a lélek útját járja, vita spiritualist él. Halottak napjának élményvilágát örökíti meg November 1. című verse. A temetők hófehér és hópiros virágai „égfölötti búzakékbe, feketébe, éjsötétbe / hervadoznak, hajladoznak”. Az emlékezők, a gyászolók pedig „ünneplőben, gyertyafényben / holtak napi ékességben / mind azt mondják, sírva mondják: nyugodjatok békességben, / nyugodjatok békességben.”

Kálnoky László első mestere

Apor Elemér elsőként közölte Kálnoky László ifjúkori verseit, hívta fel költői tehetségére a figyelmet. A Líceum kis szerkesztőségi szobájába járt fel hozzá a fiatal Kálnoky „hiányos önbizalommal és leküzdhetetlen becsvággyal, véleményért, biztatásért”. A méltán híressé vált egykori költőtanítvány mélységes hálával ajánlja Adósság című versét a 75 éves Apor Elemérnek. Önmagáért beszél és áll helyt vallomás: „Sosem csalódtam benned, aki annyira jó és türelmes / voltál, akinek csak az én szememmel látható keze nyoma / ma is ott van első kötetem számos darabján.”

A nyomasztó tartozást szeretné leróni, szavakat keresve arra, „hogyan taposta el a lángot, mielőtt felragyoghatott volna igazában, egy óriás talp”, a mindannyiukat fenyegető balszerencse, amelynek árnyéka alól Kálnokynak sikerült „egy váratlan mozdulattal kicsúszni”. Emiatt sose szűnő lelkiismeret-furdalást érzett. Mintha tiltott cselt követett volna el: „Mintha olyasvalami volna birtokomban, aminek fele vagy harmada igazság szerint téged illetett volna meg, nem engem.” Ez a vers attól szép, hogy mélységesen őszinte és igaz, benne a köszöntő Kálnoky László és a megköszöntött Apor Elemér egyaránt felmagasodik.

A Kálnoky-monográfus Csűrös Miklós lényeglátóan állapítja meg: „Nemcsak a felfedezés érdeme Aporé, hanem a példaadás is, hogy – akkor konzervatívnak mondott – vidéki városban is lehet olvasni, írni, saját kultúrát teremteni, a helyi szellemet az egyetemeshez közelíteni.” Túl az egri élet költői tematizálásán, a kisvárosi élethelyzetek metaforikus általánosításán, fontosabb rokonság is felfedezhető köztük: „elegancia és irónia egyesül már Apornál is közvetlen környezete megítélésében, ebből a vegyületből lesz később nagy költészet Kálnokynál.”

A vízválasztó a II. világháború és 1945

Apor Elemér életében a fények után árnyak következtek. A II. világháború és az utána következő események derékba törték újságírói pályafutását, költői-írói fejlődését. A háború elszakította Egertől. A XIV. egri gyalogszázad katonájaként egészen Németországig vonult vissza, végül fogságba esett. Onnan kiszabadulva, súlyos lábműtéttel került kórházba. Gyógyulása után népbíróság elé állították, egy évi internálótáborra ítélték a „jobboldali lapszerkesztőt”.
Hamisnak bizonyultak az ellene felhozott vádak. (Felrótták neki, hogy a nyilas időkben is tovább szerkesztette az Eger című újságot, amikor távol Egertől fogolytáborban volt.) Szabadulása után rendőri felügyelet alá helyezték, írásait nem közölték. 1958–68 között segédmunkás, anyaggazdálkodó, pénzbeszedő, adminisztrátor volt. (A féltékenység rivális bosszúja okozta a rámért büntetést.) Többek közt az egri várban raboskodott, megalázó körülmények, bánásmód között.

Az ötvenes években újra egzisztenciát kellett teremtenie. Egerben sokáig büntetett, majd mellőzött, később megtűrt emberként élt. Dilettánsok, akarnokok és kaméleonok közt őrizte önmagát, igazította szűkös publikációs lehetőségeihez költői ambícióit. Így emlékezik vissza erre az időre: „Csodálatos szegénységben éltünk feleségemmel együtt. Ő nagyon kemény fizikai munkát végzett a sütőipari vállalatnál, én pedig különböző alkalmi munkákat vállaltam, míg végre az ÉMÁSZ-nál (Észak-Magyarországi Áramszolgáltató vállalat) anyagbeszerzői álláshoz jutottam. Innen mentem nyugdíjba is.”

Mindenütt téged kerestelek

Első verskötetét 53 év múlva követte a második. A Mindenütt téged kerestelek Apor Elemér 80. születésnapjára jelent meg. (Ez elsősorban a Magvető Könyvkiadó egri származású, ügyszerető főszerkesztőjének, Hegedős Máriának az érdeme.) A verseskönyv hat évtized verstermésének jól válogatott, koncepciózusan szerkesztett gyűjteménye, kiegészítésekkel az első kis kötet verseit is tartalmazza. Differentia specificája (megkülönböztető jegye): szeretettel áradó, szelíd líra szív dobog benne.

A kortárs Eger XX. századi költészetben ritka jelenség volt Apor Elemér. Emberként és költőként is elementáris erővel éltette a létrend hármas forrása: a szépség, jóság és igazság. Beszélj című versében a boldogság csúcspontján mondja ki: „hiszem a jót és vallom a szépet”. A Bükki egyszerű tudatosan szerkesztett versfüzérében A boldogság kilenc énekét dalolja. A kilencgyermekes családban kilencediknek született költő hálaadása ez a Mindenek Teremtőjének. Etikus eszményképét teljesíti ki verssorozat nyitóversben: „Neked gazdagságod az legyen, hogy jó vagyok / s nekem legnagyobb jó az, hogy Te igaz vagy.”

Nagy eszmei tradíció folytatását vállalja, amely az idők mélyéről, a görög kalokagatíjától, az esztétikai szépnek és az erkölcsi jónak egységes ideáljából sugárzik. Ez testesül meg Keats híres öt szavában: „Beauty is truth, truth beauty”. Tóth Árpád átköltésében: „A Szép: igaz s az Igaz: szép!” József Attila ugyanezt fogalmazta meg: „Anyám szájából édes volt az étel, / apám szájából szép volt az igaz.” Nagy László pedig így fohászkodik József Attilához, költőelődjéhez: „Segíts, hogy az emberárulók szutykát / erővel győzze a szív, / szép szóval a száj!”

Apor ember- és természetszeretete harmonikus, mélységesen bensőséges. Ebben a vonatkozásban Áprily Lajos és Dsida Jenő közeli rokonának érezhetjük. Tündöklő távoli példaképe a csodálatos Assisi Poverellónak (Poverello di Dio). Isten kis szegényének, mindenségszerető dalosára, a Naphimnuszban fenségesen megnyilatkozó látásmódjára is utalhatunk. A merésznek tűnő rokonítást művek igazolják. Verssorozatot szentel a Bükknek, melynek „csavargó útjain”, az ünnepi csendben „Jóság és tisztaság” árad. A tudatosan szerkesztett verscsokorban a bájos, a szép, a fenséges esztétikai változatai sorjáznak: Hívás az erdőre, Az erdőn, Az Imókő forrásánál, A Kedves a mezőn, Napsütésben stb.

Verseiben öröm és áldás tölti be a Bükk erdőit, ösvényeit, ahol a költő „tücsöknek, virágnak” bemutatkozik, és tenyerét az ég felé tartva fénnyel telíti. A tavasz indulását, a csodás újulást jelzi, ahogy „jönnek sorban elő, hóvirág, ibolya, gyöngyvirág”.

Az Imókő forrásánál című vers lírai hősét az „egy csókot kiharapni” vágya telíti. Rejtekező, szemérmesen bensőséges férfiszerelem képsorát bontakozik ki az olvasó előtt. A kedves a mezőn virágok közt virágokkal elvegyülve fekszik. A napsütésben minden csupa fény és zene: „A nap / arany szalmát / szór halommal / Téged tartalak karommal / a vadbirs virággal / hint tele / fekszem / szivemen szirommal.” A Csók után érzékelteti a szerelmi beteljesülést: „Elpattant a nász / bíbor héjú bogyója”. Beteljesült „a fél-álom, / egész szerelem”.

Apor Elemér közvetlenül kötődik költészetünk „botanikus vonulatához”. Kivételes lelki konfraternitas kapcsolja a természethez, vízhez, földhöz, tűzhöz, levegőhöz, évszakokhoz, különösen a tavaszhoz és az őszhöz: Tavaszi fürdés, Indul a bükki tavasz. Világgá kiáltja a létöröm bensőséges, tiszta örömét: „Csókold meg a rügyek bőrét / csókold meg a csecsemők bőrét / csókold meg / a fiatal déli szél / útját a levegőben / március...”
Egész versciklust publikál Őszi énekek címen, amely egyben ízig-vérig egri is: Őszi versek, Szüret, Puttonyosok dicsérete, Mint ó toronyban, Felhős novemberi ének. Ide tartozik a Fecskesirató és a Felhős novemberi ének. Az utóbbiban jellegadó a népdalszerű, elégikus hangoltság: „Száll a holdra őszi pára (...) Őszi ködben őszi csengés. halk sóhaj és bús esengés, / így szólnak hervadt harangok” Mielőtt csendbe térnek, hírül adják a búcsúzó dalok: „ifjúságunk szerteszéledt”.

Versben írta meg az év hónapjait. Költői naptárának November című versében eredeti hasonlattal érzékelteti édesapjának utolsó pillanatait, agóniáját: „Apám szakálla közt / szakálla hosszú szála közt / zihált a sóhaj így, / mikor haldokolt / mint most a fák közt / a fák elsápadt ága közt / zihál / a szél”.

A kötetben az addig még meg nem jelent versek közül az őszi gondolatkört teljesíti ki dalszerűen. Az elmúlás őszi képsorait a tavaszi újulás ragyogó látványa követi: „az ágon rügy remeg / és fellobog a fű / És minden visszajő / és minden visszatér / boldog lesz aki meghalt / és boldog aki él”.

A természet a titokzatosan nagy kezdések, rejtett iníciák és a végső lezárulás színtere. Az Eső és esső című vers. Az elmúlás meditációjának végkövetkeztetése: „oly jó millió levéllel leperegni, / velük testvérül elkeveredni, / édes földdé keveredni, ne félj, testvérré kever, / édes földdé kever téged az esső.”

Lenyűgözi, meditációra készteti az erdő titokzatos csendje. A csodálkozás magas foka az áhítat. Apor felfogása szerint a természet óriási műhelyében nemcsak az ember fogantatott és született, hanem „az emberi szó” is. A Szó, Ige, Logosz, Verbum, az emberi nyelv, az idealitást legtisztábban megőrző költői nyelv a teremtés titkával tart rokonságot. Ezért foglalkozott külön olyan sokat a nyelv, a beszéd, a szavak keletkezésével, és írt verset A lázadó értelemhez címen – Elővers a Hangok könyvéhez alcímmel – nyelv-filozófiai munkájához. Önbátorító biztatást intéz a lázadó értelemhez: „ne félj / holtig küzdve élj / s tétova koron át / a jövő tesz rád / örök koronát.”

Bükki szimfóniája, a Tarkő 960 méter címet viseli. Az „óriás homlokú kopár kő” homloka mögött őrzi „az anyag emlékezetét / a rettenetes mozdulatot, a tűzből robbant indulatot”, amely egy földrészt emelt ki a tőle eliramló tengerből. Ha tengerek felől fúj a szél megborzong a Tarkő tar koponyája és az égre sírja sötét könnyeit.

Felhangzik lírájában A víz éneke, a bükki forrásokat, a Szalajka-völgyi fátyolvízesést idéző tisztasággal, szépséggel. Az Óda egy vízcsepphez Mécs László művével, a Vízcsepp énekével rokonítható. Benne refrénként zeng: „Dicsőség neked vízcsepp”. A részben, a parányiban az egészet, cseppben a tengert érzékeli, és a Teremtőt dicsőíti önfeledt szavakkal. (Gutta cavat lapidem – a csepp kivájja a követ; Ovidius Ponntusi leveleiből. ’lassú víz partot mos’.)
Nála az erdő és a kék ég közös üzenete: az „élni, élni, élni” létparancsa.

Szépségszomjas, napfényittas lelkének termése az Ének a matyó mezőről. Mintha Gárdonyi szépségfelfogását vallaná: „Szép, amit szeretettel nézünk.” Ennek szellemében énekli meg a matyó népviselet első hímző asszonyát, aki „felszította a tulipán szivét”, „fonállal írt virágos rétet, / bús életére hímes éket, / s ráborította a mezők színét.” Azóta „mint a fény és a dal” „millió öltésben hullámzik szerte / ez a tündöklő matyó mező”.

Aporra valóban jellemző a Csűrös Miklós által említett „elegancia és irónia”, a nyelvi humor számos szelídebb változata. Ezt bizonyítja A mindennapi dolgok versei sorozat az ágyról, a házról, az asztalról, a székről, a bölcsőről és legvégül a tollról. Az irónia hitelesítő ellenpróbája az önirónia: Apor megírta A por énekét. A címadás szójáték, költői definíciót takar: „Voltam csillagok darabja / tartó törvény törpe rabja.”

A szembesülés erkölcsével szól Perazim hegyéről

(Újabb jegyzetek Ézsiás könyvének margójára) a Lupus in fabula példázatáról: „Ismertelek benneteket farkasok, mindig azért támadtok / mivel féltek, hogy a bárányok / megtámadnak titeket.” Tudván tudja: az ember „ég és föld fia”, sárarany, amely „őrült sárrá”, „sárkányfog-veteménnyé” változhat, mert Káin „odutta vala néki / az fegyvert / minek neve / bunkó.”

A mindenütt téged kerestelek verseskönyv címadása a litánia-szerűen ismétlődő Szerelmes versből származik: „tűzben, vízben, madarak röptében... fenn és lenn és mindenütt / téged, téged, téged kerestelek / gyötrőm és gyönyörűségem / mindenség szívverése / vers.” (Félreértés a kötet borítójára került, lecsukott szemű, félig látható arc.) A címadás és a vers nem a konkrét, személyhez köthető szerelemről szól, hanem az elérhetetlenről, a meg sosem lelhető szépségről, a Mindenség szerelméről, minden szépség örök forrásáról.)

Apor Elemér vigasztalót énekel egy fűszál hegyéről. A lélekember tiszta nyugalmával, fölemelt szemmel tekint a távoli magasba, oda, ahol zajtalanul haladnak: „Nap, Hold és Csillagok”. Verseiben felragyog a horatiusi „non omnis moriar” („nem halok meg egészen”) reményhite. Nála magasság és mélység, fölség és alázat csak az irányultságban különbözik, a lényeget tekintve azonos. Költészetének fővonalát a létszerelem kozmikus hálaadó énekfüzérének is tekinthetjük. Jellegadó benne a szelíd hang, a himnikus hangvétel, a „jubilemus omnes” szárnyalása. Verseiben a karizmatikus egyéniség személyes varázsával sugározza az olthatatlan szépségvágyat. Költészetének legfőbb üzenete az élet felülmúlhatatlan értéke és szépsége. Meggyőződéssel vallja: szépség nélkül élni nem lehet, nélküle hajítófát sem ér az élet.

Óvakodik a pedagógiai receptektől, mégis érezhető, létfontosságúnak tartja az egyéni és egyetemes érvényű megbékélést, kiengesztelődést. Kiengesztelődést önmagunkkal és a világgal, nem a felszínen, hanem mélységeinkben, hogy megláthassuk tisztán csúcsainkat. Teszi mindezt Apor Elemér az áhítat költőjeként, az általa oly nagyon csodált és szeretett Assisi Poverello kései, egri költőtestvéreként – „cum grande humilitate”, „nagy alázatossággal”.

Kisváros a felhők fölött

Egri léthelyzete, a költőként való megszólalás nehézségei miatt érdeklődése a jelen eseményei helyett a múlt fele fordult. Szorgos levéltári kutatómunkát végzett. Ennek különböző lapokban, folyóiratokban is publikált eredményeiből állt össze a Kisváros a felhők fölött c. könyve. (1988-ban jelent meg az egri Dobó István Vármúzeum Füzetei sorozatban, Löffler Erzsébet szerkesztésében. Újabb, bővített újrakiadására lenne szükség!)

Mottója: „Az emberek, dolgok, események elmúlnak. Minél régebben múltak el, annál sűrűbben takarják el őket a mindennapi élő élet küzdelmeinek felhői. Ám az emlékezés különös fénytörésében, miként ha szivárvány földig hajló ívén, újból megjelennek az elmúlt emberek, dolgok, események.”
Kötetnyitó írásában a „Vasfejűnek” nevezett Ludányi Tamás egri püspökről szól, aki már 1421-ben foglalkozott egy „magasabb tanintézet” alapításának tervével, és lépéseket is tett megvalósítása érdekében. Fraknói Vilmos fedezte fel a bécsi egyetem bölcsészeti karának 1421. évi jegyzőkönyvében, hogy Tamás egri püspök levélben fordult az egyetem tanácsához. Azt kérte, hogy küldjön két tanárt, akik közül az egyik a bölcsészettudomány mestere, a másik pedig jogtudor legyen, kijelentvén, hogy azoknak illendő ellátásáról gondoskodni fog. Ez a levél a bizonyítja, hogy az egri felsőfokú, vagyis főiskolai-egyetemi gondolat nem a 18. században, hanem már a 15. szekulumban megszületett.

Élményszerűen foglalja össze Estei Hyppolit és Ariosto történetének egri vonatkozásait. Estei Hyppolit nagynénje a „nápolyi Beatrix”, Mátyás király felesége volt. Hyppolit, bár pap se volt, mégis bíborosi rangot kapott, és 19 évesen széket cserélt Bakócz Tamás egri püspökkel. Titkára és színházának házi szerzője, a legképzeletdúsabb olasz költő, az Orlando furioso (Őrjöngő Roland) szerzője, nem követte gazdáját Magyarországra. Engedetlensége lett elbocsátásának oka. (Ariosto végül beállt Lucrezia Borgia férjének birtokára intézőnek.)

A költő érvel és védekezik: „Hogy nem követtem Budára, Egerbe, /Mindent elvont tőlem s én tűrém, / bár szárnyam legszebb tollát veszíté.” Ariosto megindokolja, hogy miért nem volt hajlandó Hyppolitot Egerbe kísérni: „Tiltva nekem zamatos erős bor / s ott a magyarok közt szentségtörés / nem inni tisztán s körömszakadtáig / És minden étel halmozva borssal, / fahéjjal és más fűszerekkel. – / Orvosok mondják nekem / mind halálos.” Mivel Ariosto sokkal nagyobb volt költőnek, mint Estei Hyppolit bíboros-püspöknek, ezért a történet róla szól ugyan, de fényét, nagyszerűségét Ariostótól kapja.
Apor derűs, tanulságos történetet mond el Jókai Mór képviselőválasztási kudarcáról, amikor is a túlságosan magabiztos író 28 szavazattal bukott meg Egerben. Összefoglalót ad a magyar irodalom utolsó klasszikus hősi énekéről, Vörösmarty Eger című művéről. A költő hiába várta Egerből a borban remélt honoráriumot. Ez a mulasztás újabb verset íratott vele, a Rossz bor címűt, benne az Egernek címzett panaszt: „Megénekeltem hőseit, borát / S mind a mai napig nem láttam áldomást.”

A krónika, az anekdota, a derűs történetek és novellák határán mozognak ezek a sajátos műfajú írások. A szépírói véna minduntalan átüt rajtuk, szóljanak azok a török korról, vagy a Rákóczi szabadságharc egri vonatkozásairól, Petőfi, Gárdonyi, Zalár József stb. egri történeteiről, avagy a franciák elől 1809. június 6-án Egerbe menekülő Habsburg-királylányokról.

A városban vendégeskedő, a szőlődombokra szívesen kiránduló Habsburg hercegkisaszonyok közt volt Mária Lujza is, Napóleon későbbi felesége. Úgy megszerette Egert, hogy „tíz nap alatt magyarrá lett, és ékes nyelvünkön tudott cseresznyét venni.” Mária Lujza császárné nem kereste fel férjét sem Elba szigetén, sem pedig Szent Ilona-szigeti száműzetésébe nem kísérte el. Egerről azonban nem feledkezett meg. Napóleontól született fiának, a „Sasfóknak” adományozta az egri gyalogezredet, és arcképét is megküldte az ezred képtárának.

Apor Elemér Írások Gárdonyi tekintetes úr tanyájáról címen foglalta össze ismereteit az író szőlőbirtokáról, tanyájáról. (Apor Elemér: Kisváros a felhők fölött. Eger, 1988. Diárium 6. A Dobó István Vármúzeum Közművelődési Füzete) Apor Elemér feltérképezi Gárdonyi egri világát, jól ismeri a háttérül szolgáló kortárs világot. Mindezt a „tudom, kinek hittem” igazságkereső, alapvetően optimista és bizakodó ember magatartásával teszi. Gárdonyihoz hasonlóan azt is tudja: tehetségét nem kiváltságul, hanem feladatként kapta. Talentumát nem cserépedényben őrizte, abból másoknak is nagyvonalúan ajándékozott.
Már írásának a nyitánya rávilágít nemes Eger város polgárainak sajátos értékszemléletére. Gárdonyi Egerben sokáig csak Tisztelt Cím volt, még akkor is, amikor tagja lett az Akadémiának, amely igazi szellemi rangot jelentett. Tekintetes úr csak akkor lett, amikor szőlőbirtokot vásárolt Eger közelében, az ostorosi határban, a Savóskúti dűlőben. Mindez 1907-ben történt, amikor a közadakozásból emelt Dobó-szobrot felavatták, amikor Egerben tízezer dalos gyűlt össze dalosversenyre – Fiumétől Kolozsvárig.

Gárdonyiról sok fontos dolgot tud, róla mindig nagy szeretettel mesél. 1907-ig Egerből tizenegy Gárdonyi-regény kelt útra. Könyvei honoráriumából – jó békebeli aranykoronában – szépen gyűlt pénze. Megvolt a lehetősége arra, hogy az egyik szőlők közti nyári sétája az ostorosi határban birtokvásárlással záruljon.

Gárdonyi József, az író fia így emlékezik erre a birtokvásárlásra Az élő Gárdonyi lapjain, az információkban máig leggazdagabb Gárdonyi-biográfiában: „Látott egy gyönyörű forrást, hatalmas ágú szomorúfűzfákat a forrás mellett és egy négyszobás nyaralót, fenyők között megbújva. A nyaraló egy honvéd századosé volt, az egész terület harminc hold. A bortokon két dombocska szépségeskedett zöld bájaival. Halkan csevegő kis patak és egy fehéren kanyargó, lombok közé rejtett kocsiút. A tájban gyönyörködő Gárdonyit észrevették, behívták, meguzsonnáztatták s lassú beszélgetés közben létrejött az egyezség. Gárdonyinak megtetszett a birtok, megvette. – Húszezer korona – mondta – nem éppen olcsó, de mindig ilyenre vágytam.” (Gárdonyi József, Az élő Gárdonyi, Dante, Budapest, 1934) Gárdonyi az 1907-ben, a karácsonyi ajándékok között jelenthette be édesanyjának: „Megvettem a Schöpflin-birtokot”. A birtok romantikus szépsége fogta meg az írót, aki Naplójában ezt írta: „– Különös látni egy ismeretlen nagy és szép birtokot, s hallani, amerre nézek: ez is a tiéd, az is.”
Magyary Károly, Gárdonyi egykori osztálytársa, kerecsendi kántortanító tíz évvel íróbarátja halála után megírta ostorosi-savóskúti látogatásának történetét. Meglátta a Gárdonyi-birtok szépségeit, de gazdaszemmel is megnézte, hogy barátja mire költötte azt a sok pénzt. Ő úgy tudta: Gárdonyi 30 ezer koronát adott érte. Úgy érezte, hogy a gazda „Kicsit büszke volt földesúri mivoltára, pedig igazán soha, semmivel sem szokott büszkélkedni.”

Feje fölött a pallos árnyéka

Külön fejezet illeti meg a Dobó-kultusz szépirodalmában Apor Elemér könyvét, az 1992-ben napvilágot látott regényes Dobó István-életrajzot: Feje fölött a pallos árnyéka. Ha vázlatosan, következésképpen hiányosan, áttekintjük az egri tradíciók között élre került Dobó-kultusz történetének néhány fontos mozzanatát, az alábbiakat feltétlenül meg kell említenünk. Az 1552-es diadalmas egri várvédelem kapitánya külföldön is elismert, idehaza pedig kiválasztott hős lett.

Tinódi pár hónappal a győzelem után foglalta versbe az egri dicsőséget. Művét Zsámboki János, a jeles humanista – Ferdinánd király megbízatásából – latinra fordította, és ezzel a török feletti egri győzelem hírét Európa-szerte ismertté tette. Csabai Mátyás művében Dobó István úgy szerepel, mint Pannónia megmentője a végső pusztulástól. (Enconium arcis Agriae. Wittenberg, 1556.)

 

A 17. és 18. századi történetírók rendre méltatják Dobó szerepét, jelentőségét. Az egri várkapitányt egy 1729-es pozsonyi iskoladráma a kereszténység Herculesének nevezi. Alakját írók, költők, festőművészek formálják meg nagy szeretettel. Művet írt az egri győzelemről Vörösmarty és Arany János, megemlékezett róla Jókai is. Népszínművek, vásári ponyvák kedvelt hőse volt Dobó, akinek hírét sokfelé eljuttatták a vidéket járó színtársulatok. Szigligeti Ede népszínművének címe: Az egri nő. Tóth Kálmán pedig megteremtette a minden történeti alapot nélkülöző, de az egri nők hősiességét jelképpé avató Dobó Katica alakját.

A történészek, Csipes Antal, Károlyi Árpád, Forgách Ferenc, Szabó János Győző, Sugár István, Nagy József stb. munkásságának hatását nem lebecsülve is megállapíthatjuk: a magyarság maratoni diadalának tekinthető egri győzelmet és a vár kapitányának kultuszát a legeredményesebben remekművével Gárdonyi Géza építette be nemzeti és történeti tudatunkba.

Apor Elemér egy életen át érlelt regényes életrajzában az egri diadal után a családja körében és a külső ellenségtől szorongatott, belső viszályoktól sújtott ország különböző színterein láttatja, tanulságos példaképként ábrázolja hősét. Némelyik történésszel, például Hóvári Jánossal is erőst vitatkozik, elmarasztaló nézeteiket cáfolja.

Költői szépprózát olvasunk, nyelve gazdag, árnyalt. Szépírói célja nem az élet dekorálása: nem színfalaknak használja a múltat. A téma magában rejti a gyors siker veszélyét, a felszínesség csábítását. Apor filológusi lelkiismeretessége, alapos levéltári anyaggyűjtése, oknyomozó szenvedélye mindezt ellensúlyozza. Nem egyes szavak, mondatok vagy fejezetek, hanem a mű egésze, szerkezete, nyelve és stílusa hordozza az író üzenetét, legfőbb mondandóit.
A kisregényben filmszerű vágások, kihagyások, időbeli ugrások és színtérváltozások érzékeltetik Dobó életének és a korának rendkívüli mozgalmasságát. A kisregényben egy nagyregény valóság- és élményanyaga feszül és keres művészi kiteljesedést. A három részre tépett ország és Dobó sorsa bővelkedik kuriozitásokban. Az író érdeme, hogy a változatos eseményeket, történéseket művészi szempontból is igyekszik hitelesíteni. Általában a ténybeli hitelességen túl képes a mélyebb összefüggésekből eredő korhűséget is megteremteni.

Nyilvánvaló a gyönyörködtetni, lelket nemesíteni akaró írói szándék, amely esetenként nekifeszül a történelmi objektivitás igényének. Gárdonyi művének középpontjában az eposzi méretű küzdelem, várostrom elbeszélése áll. Célkitűzése és feladatvállalása értelmében Apornak azonban a hősi helytállást, patriotizmust nem annyira a kard kard elleni harcban, mint inkább az élet kusza, ellentmondásos hétköznapjaiban kellett megmutatnia. A korrajzot nem annyira a jelzők, hanem inkább a tények hordozzák, és adják a realista szemlélet erejét. Gárdonyi a nemzeti egység győzelmi mítoszát mutatja fel, ezzel üzen a millenniumi időszak magyarjainak. Apor Dobó életéből az Egri csillagokból kimaradt életszakaszokat, mozzanatokat világítja meg többszálú, árnyalt jellemábrázolással.

A kisregény nyitó fejezete: Család – apa nélkül. 1511-ben szakadt rá a Dobó-családra a félárvaság. Előrevetítődik 1526, bekövetkezik a mohácsi vész. Kótyavetyére, ebek harmincadjára kerül az ország: király nélkül, majd pedig két király viszálya miatt útszélre vettetik a hadak útján. A külső hatalomtól elszenvedett vereségnél is súlyosabb a belső káosz, bizonytalanság, erkölcsi züllés. A főurak mérhetetlen becsvágyát a Perényiből nem lesz király, a Hat rovás című fejezetek érzékeltetik meggyőző erővel. Az urak egymást marják, ölik, miközben a nemzet külső hatalmak martalékává, a nép pedig a gyűlölködés prédájává válik. A különböző árulások, pártállás-változtatások, politikai „táncok” az egyénre nézve a legjövedelmezőbbek, a közösség számára pedig a legveszélyesebbek. Az irigység, hiúság, önteltség, hatalmaskodás gyűlöletes közegéből az igazságszeretet és az etikai helytállás példaképe, Dobó is csak néha tud kiszabadulni. Sorsának, megpróbáltatásainak pillanatképeit az ország életének megrázó jelenetei váltják. Pedig a békés építés az álma. Eszménye: az összefogás a széthúzás, megosztottság ellenében. (Szapolyait az orosz krónikák is árulónak tartják.)

Az író képes bensőséges szeretettel elénk villantani a szív rebbenéseit is. Leheletfinom lélekrajzban érzékelteti hősének lélekállapotát, ábrázolja tudatvilágát például az Esküvő az egri várban, Egy kis nyugalom című fejezetekben. A részleteket úgy alakítja, hogy azok az egészben nyerjék el végső értelmüket, adják ki az összkép szépségét, művészi egységét. (Talán túlságosan is finomra, líraian sejtetőre sikerült mindez a Lány a búzában c. fejezetben.

Eger várának ostroma csak érintőlegesen, a Gárdonyi remekműből kimaradt részletek révén kerül az Apor-novellafüzérbe. A történelmi igazság miatt bizonyos egyezés mégis szükségszerű, bár Apor céltudatosan kerüli az átfedést. Ezzel, sajnos, majdnem kiiktatja regényéből a leghatásosabb históriai eseményeket. Bármilyen szép és lírai is Dobó István és Sulyok Sára esküvője az egri várban, nem pótolhatja a várostrom és várvédelem gigászi küzdelmének hiányát. Pedig az olvasó óhatatlanul is a Gárdonyi-műhöz méri a kisregényt, és ezért találja a valóságosnál is gyengébbnek. Pedig Apor mindent ismer, minden tudhatót tud az egri várról: Dobó 1935 fővel, ebből 1809 fegyveressel készül a várvédelemre miközben sorra elesnek a magyar végvárak. Tudatosul benne, hogy a gondviselés kegyelmén kívül csak önmagára és katonáira számíthat. Megtanulta a „Ne higgy magyar a németnek!” és a „Két pogány közt egy hazáért” igazát.

A diadal kivívásakor Egerben saját népe állt mellette, és nem fizetett zsoldosok hada. Gárdonyihoz hasonlóan Apor hőse is azt vallja: „a falak igazi ereje az.ember”. Ezért követelte meg: „Mindig elegendő magyar legyen a falakon!” Ugyanazt vallja Apor Elemér, amit példaképe, Gárdonyi Géza az Egri csillagok regényében, Dobó István várkapitány híres mondatát: „A falak ereje nem a kövekben vagyon, hanem a védők lelkében”. Ezzel arra utal, hogy a vár erőssége nem az épített anyagokban, hanem a védők bátorságában, hazaszeretetében és összetartásában rejlik, hiszen ők adják a valódi lelki és fizikai erőt a védekezéshez.

Az egri győzelem megmentette a maradék Magyarországot és Erdélyt a teljes szétszakadástól. Dobó erdélyi vajda lesz. Az iránta való bizalmatlanság jele, hogy vajdatársat neveznek ki melléje. A török János királynak adta Erdélyt. Erdélyország Izabella királyné, majd János Zsigmond gyermekkirály miatt jutott siralmas helyzetbe. Martinuzzi Fráter György tragikus sorsa bizonyítja: kudarcra ítéltetett itt minden okosság, minden jó szándék. Dobó lovagias nagylelkűségét álnoksággal viszonozzák a transzilván főurak. Ezért kerül az erdélyi vajda Déva várának börtönébe. Innen megszökve is csak rövid ideig pihenhet szerednyei birtokán, családja ősi fészkében. (Ungvártól mintegy 20 kilométerre található. Romjai ukrán nyelvű emléktáblával vannak megjelölve, amelyen utalás sincs a Dobó családra.)

Dobó Istvánt egy kreált, vagyis „koncepciós” perben, Bécs elleni összeesküvés vádjával a pozsonyi várbörtönbe zárják a törökverő Balassa Jánossal együtt. Döbbenetes tanulság, hogy az árulást jól megfizetik. A magyarságot hősiesen védelmező egri hős kis híján börtönben hal meg.
A magyar átok, a feledés gyorsan emészt. Dobó egri dicsőségét időközben mindenki elfelejti. Amikor a vádak hamissága kiderül, és végre kiszabadul, már megtört öregember.

A lelkére köti fiának, Ferencnek, hogy idejekorán nősüljön, „termő fát válasszon” maga mellé feleségnek. Intő példa az is, hogy az ősi ellenség, a Perényi család – vérrel, erőszakkal szerzett gazdagsága teljében – fiúutód nélkül kihal. A birtokait sikerrel gyarapító Dobó Ferenc is elfeledkezik az apai intelemről: fiúágon vele hal ki a Dobó-család. A „vérfertőzésnek” ítélt, egyházilag nem szentesített Balassi Bálint és Dobó Krisztina házasságából született egyetlen örökös fiatalon hunyt el Boroszlóban. Vele halt ki a Dobó-család, „egyetlen nemzedék alatt”.

Apor Elemér kisregénye nagy eszmei értéket képvisel. Hősének helytállása örök magyar sorsot példáz: a „mégis-morál” hősiessége tartotta meg ezt a keletről legnyugatabbra érkezett és mindmáig megmaradt kis népet. A kisregényben egy született költő, a legszebb egri és egyetemesen magyar hagyományokat őrző és újító szépíró üzen mindannyiunknak. Teszi ezt úgy, amint ezt krónikás elődje, Tinódi örökül hagyta, akinek adatait, vallomásait a kurkászó történészek is csak megerősíteni tudták: „Se adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat bé nem írtam – mi keveset írtam, igazat írtam.”

A csoda avagy A hangok története

Életének 90. évében, egri Jankovics utcai írói műhelyében Apor Elemér egy új prózakötet összeállításán dolgozott. Ebben A világ legdrágább madara és A Mátyás király országgyűlése Egerben, valamint az egri érdekességű Gyula bevonulása című elbeszélés kap helyet.

Sokáig várt megjelentetésre gépiratban sajátosan eredeti szemléletű nyelv-filozófiai könyve: A csoda avagy A hangok története. Lírai tanulmány. Eger, 1997. Abból indul ki, hogy a nyelv, a beszéd az emberi elme legcsodálatosabb alkotása, olyan titok, mint a létezés maga. A beszéd az ember első szociális tette. Szabályok, törvényszerűségek szerint fejlődik, mégis ars, a szellemi teremtés művészete, amely régibb, mint az altamirai vagy lascaux-i barlangrajzok. Minden alkotás kezdetének az utánzást tartja. Szerinte ez adja meg a beszédnek is a valósághitelét. A valóságos dörgés-t érzi például a szó d, r, g hangjaiban. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy az ember a természettől tanult meg beszélni és minden emberi hang megtalálható a természetben is.

Hangszimbolika és hangfestés helyett természetes megfeleléseket fürkész és elemez. Szerinte a nyelv hangjai a természetből származnak, bár a nyelvfejlődés mai állapotában nehéz felismerni az eredeti hangélmény meglétét. Például nyilvánvaló a magyar k hangnak a kővel való kapcsolata, a p-nek az összetartozása a porral. A latin pulver valóságos port ver hangzásával. A levegő mozgásából származtatja a súrlódó hangok legtöbbjét. Felhívja a figyelmet a h hangra, amely a mozduló levegő, a szellő, az enyhe fuvallat „leképezése”. Ezt rejti magában a magyar hallani ige, amint a hozzá hasonló hangzású görög hüleó, német hören stb.

A magyar nyelvre jellemző, hogy tiszta hangélményekből alkot szavakat. Ha több hangélmény jelentkezik, a mássalhangzó-torlódásokat bizonyos, jellegadó magánhangzókkal tagolja, osztja el. Így alakítja ki a szavak belső, hangzási egyensúlyát a könnyebb kimondhatóság kedvéért. A magyar nyelv természetes fogantatású, egyenletesen lélegző, nyugodt szavakból áll. Ez a jellegzetessége az alkotók, a nyelvhasználók bölcsességét, esztétikai igényességét bizonyítja. És mindez nem egy szándékos és céltudatos emberi szerkesztés eredménye, hanem rátalálás, alkotás: a Teremtés titkával rokon csoda.
Pont a semmi falán

Apor Elemér 1996-os válogatott verskötetének címadó sor a Megkötözve a percmutatón című verséből való. Kodály címen verset dedikált a nemzetnevelő zeneszerző és zenepedagógus emlékének. Aki összeszedte „a szent törmeléket”, a gyászban „lelt dús vigalmat”, „a népnek visszaadta önmagát”, aki holtában is példájával virtuálisan bizonyítja: „tovább él, díszíti nemzetek sorát / a nép / mely nem tépi el magát gyökerétől.”

A megírhatatlan című versben költőbarátja, Kálnoky László emlékét idézi: Homálynoky Szaniszlót, aki „a tudat legrejtettebb zugait is megkutatta”. Akinek halála óta hiábavaló a sok csodálatos egri téma, mert nélküle megírhatatlan.
Jegenyefák hollókkal címen verset szentel „Az ezeréves időben a világ minden táján fegyverben, rabságban vagy nélküle megírhatatlan. bujdosásban elveszett magyar milliók emlékére”.
A könyvekkel jubiláló Apor Elemér újra és újra bizonyította Kálnoky igazát: „nem veszhet el, aki újraszüli magát”. Az esztétikai szépség és az etikai jóság önmagát újraszülő szerelmese az igazságnak is elkötelezettje. A múlt fényes névsorát folytatva, városnyi szeretettől körülvéve, Apor Elemér testesíti meg Gárdonyi igazát: nem születhet mindenki Egerben, de kivívhatja az egri nevet.

Illő és igazságos, hogy elismerjük: a Bükkről nála szebben senki sem dalolt. A 91 éves, költő Balassi nyomán, „mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe” áldáskívánságát folytatja. Igéző hangon mond áldást csodálatos múltú, architektúrai szépségű lakóhelyére, Egerre: „Dajkáld völgy eme várost / dombok öleljétek / süsd nap, hold te vigyázd / pattogó csillagok koszorúja / szikrázzon árnya fölött. / Legyen boldogság, béke hazája / örökké”.
x

Dr. Kapor Elemér – Apor Elemér költő, Eger Város díszpolgára, 2000. január 8-án elhunyt. Eger Város saját halottjának tekintette. Temetésére 2000. január 17-én, hétfőn délután 2 órakor került sor Egerben, a Fájdalmas Anya/Hatvani temetőben, a római katolikus szertartás szerint. A gyászszertartást dr. Antalóczi Lajos c. kanonok, pápai prelátus végezte. Búcsúbeszédet mondott: Löffler Erzsébet, Eger Város Kulturális Bizottságának elnöke, Cs. Varga István, Cseh Károly, költő. Gyászolták családja, rokonai, barátai, tisztelői, a Magyar Írószövetség és a Magyar Írószövetség Észak-Magyarországi Csoportja tagjai.
Apor Elemér síremlék nélküli sírján 25 év után is ugyanaz a fakereszt árválkodik, amelyet temetésekor letűztek. Síremlékének felállítása érdekében Egerben, Apor Elemér emlékestre és adománygyűjtésre kerül sor október 1-jén.

 

Apor Elemér: Szerelmes vers

Most már, hogy hajam
egyre fehérebb,
most tudom csak
hogy mindig téged
tűzben, vízben
madarak röptében
téged
fák remegésében
szelek ostorában
téged
szeretők tenyerében
haragvók öklében
téged
lányok félénk csókjai közt
asszonyok boldog ölében
téged
örömben és szomorúságban
részegen és szomjúságban
téged
fenn és lenn és mindenütt
téged, téged
téged kerestelek
gyötrőm és gyönyörűségem
mindenség szívverése
vers.

 

Dr. Kapor Elemér (Apor Elemér) az Eger c. lap belső munkatársa.