Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az "AI Act", azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, a jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az NGM.
Iparkamiont, MI-roadshow-t indít a digitális technológiák megismertetésére a Nemzetgazdasági Minisztérium
Budapest, 2024. március 5. Szolnoki Szabolcs, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond az európai digitális innovációs központok (European Digital Innovation Hubs, EDIH) gazdaságfejlesztésben betöltött szerepével foglalkozó tanácskozáson a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2024. március 5-én. A minisztérium a Neumann János Nkft. közreműködésével idén elindítja az Ipar 4.0 kamiont, mesterséges intelligencia (MI) országos roadshowt rendeznek, valamint olyan utalványprogramot szerveznek, amelynek segítségével a vállalkozások MI alkalmazásokat tudnak támogatott módon bevezetni. MTI/Soós Lajos
A rendelkezések nagy többségét a tagállami felkészülési feladatokra szabott kétéves időszakot követően, 2026-tól kell majd alkalmazni.
Az MI Rendelet végrehajtásának felkészülési folyamatában jelentős szerepet játszik az EU tagállamainak képviselőiből álló Európai Mesterséges Intelligencia Testület, amely hidat képez Brüsszel és a tagállamok között, ezáltal segítve a rendelet végrehajtását, az ahhoz kapcsolódó ajánlások kidolgozását és a hatósági gyakorlatok egységesítését.
Az Európai Mesterséges Intelligencia Testület nemrég elfogadott eljárásrendje szerint Magyarország folyamatban lévő soros elnökségére tekintettel hazánk tölti be a testület levezető elnöki tisztségét 2024 végéig.
Magyarországot a testületben Szolnoki Szabolcs, a Nemzetgazdasági Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára képviseli, valamint a Neumann Nkft. és a Kormányzati Informatikai Ügynökség szakértői is részt vesznek a magyar delegáció munkájában.
Jelenleg az unió összes tagállama célzottan készül a rendelet gyakorlati alkalmazására. A felkészülés az EU egésze számára kihívást és egyben feladatot is jelent, hisz az MI Rendelet a témát érintő első szabályozásként nem rendelkezik korábbi mintákkal vagy bevett gyakorlatokkal, így a részletek kidolgozása közös erőfeszítést kíván - magyarázta az NGM.
A magyar álláspont szerint az MI Rendelet erős jogi kereteket nyújt a mesterséges intelligencia biztonságos és felelős használatához.
Az NGM közleménye úgy fogalmaz, hogy "elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az MI Rendelet végrehajtását oly módon kell megszervezni, hogy a hazánkban is kialakítandó szervezeti keretek erősítsék a KKV-k versenyképességét és elősegítsék a gazdasági növekedést. Levezető elnökként kiemelt kötelességünk e közös uniós érdekek érvényre juttatása, valamint a teljes európai MI ökoszisztémával kapcsolatos folyamatos párbeszéd fenntartása."
Hazánk és az EU is abban érdekelt, hogy az MI Rendelet végrehajtása megfelelően szolgálja mind a biztonságos alkalmazás követelményét, mind pedig a gazdasági célkitűzések megvalósulását, hozzájárulva ezzel a magyar és európai versenyképesség dinamikus növeléséhez - fűzte hozzá az NGM.
Borítókép: Budapest, 2024. február 3. A játékos oktatást segítő robotok az EdTech Summit Hungary oktatástechnológiai kiállítás és konferencia egyik standján, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) 2024. február 3-án. A rendezvény fő témája: a mesterséges intelligencia az oktatásban. MTI/Purger Tamás
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
"És akkor jönnek a zavaros eszmék, a fonákjára fordított igazságok, abszurd okoskodások, hogy például a család nem egy férfi és egy nő életközössége, hanem ötletszerű konfigurációk végtelen változata" - leplezte le a propagandaszélsőséget Orbán Viktor.
-
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásban kérdezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest arról, hogy tartott-e és tart-e fenn jelenleg munka- vagy egyéb kapcsolatot a Ferenc pápa budapesti szentmiséjének szervezésében is aktív, ám pedofília miatt jelenleg felfüggesztett kecskeméti plébánossal, H. Róberttel?
-
A botrány akkor robbant ki, amikor a New York Times megírta, hogy a bizottság elnöke SMS-üzenetekben tárgyalt meg több milliárd dolláros vakcinabeszerzéseket a Pfizer vezetőjével, a nyilvánosság teljes kizárása mellett. Leyen, durván megsértve a jogállamiságot, azóta is bujkál a kérdések elől.