A 21. század a veszélyek százada, erre reagálnia kell a magyar államnak, vissza kell például utasítani a magyar választásokba való külföldi beavatkozást, hogy a népakarat szabadon érvényesülhessen - hangoztatta Simicskó István, emlékeztetve arra, hogy voltak olyan ellenzéki politikusok, akik a legutóbbi kampányban igénybe vettek külföldi támogatásokat.
2023. november 28. 13:41
Simicskó István, a KDNP vezérszónoka felszólal a szuverenitásvédelmi törvénycsomagról folytatott vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. november 28-án. MTI/Máthé Zoltán
Vezérszónoki felszólalásokkal folytatódott a szuverenitásvédelmi törvénycsomag vitája az Országgyűlés a keddi ülésén: a DK szerint a kormányoldal fenyegeti a nemzeti szuverenitást, a KDNP a szuverenitás értékéről beszélt, míg az MSZP vezérszónoka szerint a javaslat a megfélemlítést szolgálja.
Simicskó István (KDNP) kiemelte: a szuverenitás nagy érték, könnyű elveszíteni, de nehéz visszaszerezni. Az állam feladata a társadalmi élet kereteinek biztosítása, ezt pedig akkor tudja megtenni, ha szuverén módon működik - jegyezte meg.
Kifejtette, a nemzetközi jog is a szuverén államok együttműködésén alapul; amely nemzetek nem tudták megvédeni a szuverenitásukat, azok eltűntek.
A 21. század a veszélyek százada, erre reagálnia kell a magyar államnak, vissza kell például utasítani a magyar választásokba való külföldi beavatkozást, hogy a népakarat szabadon érvényesülhessen - hangoztatta, emlékeztetve arra, hogy voltak olyan ellenzéki politikusok, akik a legutóbbi kampányban igénybe vettek külföldi támogatásokat.
Mint kiemelte, ezekhez a kihívásokhoz a jogrendszernek is alkalmazkodnia kell, és meg kell oldani, hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő.
Figyelmeztetett arra is, hogy a hibrid hadviselés korában akár nem állami szereplők is képesek arra, hogy egy államban káoszt idézzenek elő, ennek kivédésére fel kell készülni.
A javaslat védelmi intézkedés, erősíti Magyarország szuverenitását, ezért a KDNP támogatja - közölte.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.