Simicskó István: a valóság ismét igazolta a kormányt
Ezúttal ketten estek áldozatul a szélsőséges vallási gyűlölködés által fűtött terrornak, családok veszítették el szerettüket, barátok, közösségek gyászolnak. A terrorista ezzel a szörnyű cselekedettel tett hitet az Iszlám Állam mellett - írta Simicskó István.
2023. október 17. 14:43
mno
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a valóság ismét igazolta a magyar kormányt és megint csúnyán arcon csapta a nyugati politikusokat, akik becsukott szemmel és a minden bizonnyal jól őrzött brüsszeli irodájukból akarják megszabni, kikkel és hogyan éljünk együtt.
Simicskó István az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében felidézte, hogy Brüsszelben egy feltételezhetően tunéziai származású elkövető hidegvérrel lelőtt az utcán két, svéd futballmezt viselő embert.
Ezúttal ketten estek áldozatul a szélsőséges vallási gyűlölködés által fűtött terrornak, családok veszítették el szerettüket, barátok, közösségek gyászolnak. A terrorista ezzel a szörnyű cselekedettel tett hitet az Iszlám Állam mellett - írta Simicskó István.
A KDNP-s politikus elszomorítónak nevezte, ami történik, mert sajnos a brüsszeli bürokraták önfeladó politikája újra és újra elvett, illetve tönkretett életekben mérhető.
Simicskó István feltette a kérdést: mikor eszmél már föl Európa? Meddig tűrik még azt az esztelen politikát, amely az európaiak számára idegen kultúrájú, idegen vallású, idegen életmódot követő, és azt elváró emberek millióit akarja ellenőrizetlenül beengedni az öreg kontinensre?
Magyarország - sokszor egyedüliként az Európai Unióban - ellenáll a migrációs nyomásnak fizikai és jogi lépéseket is téve, hogy megóvja mindazt, amit keresztény Európának hívhatunk - emelte ki.
Úgy fogalmazott: mi azt akarjuk, hogy a magyarok dönthessenek arról, kikkel akarnak az országban együtt élni, és ne az EU bürokratái erőltessék ránk elképzeléseiket.
"Nem engedhetünk a brüsszeli nyomásnak! Elutasítjuk az illegális migrációt és a migránsok kötelező szétosztását! Nem kérünk a terrorizmusból" - szögezte le közleményében a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.