Kitüntetéseket adott át Rétvári Bence
A politikus felidézte: már az Aranybulla elrendelte, hogy Szent István király napján össze kell gyűlnie ünnepelni a nemességnek és a szervienseknek Székesfehérváron, majd Mária Terézia elrendelte a Szent Jobb Budára szállítását és a körmenetet.
2023. augusztus 18. 15:40

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Szent István Napja alkalmából a minisztériumban tartott ünnepségen, ahol kitüntetéseket adott át 2023. augusztus 18-án. MTI/Mónus Márton

Szent István napja, az állami ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Rétvári Bence hangsúlyozta: azoknak a munkáját ismerik el, akik erőn felül tettek a közösség szolgálatáért. Az ilyen embereknek köszönhető, hogy a magyarság 1100 évvel a honfoglalást követően még mindig a Kárpát-medence vezető nemzete - fűzte hozzá.
   
A politikus felidézte: már az Aranybulla elrendelte, hogy Szent István király napján össze kell gyűlnie ünnepelni a nemességnek és a szervienseknek Székesfehérváron, majd Mária Terézia elrendelte a Szent Jobb Budára szállítását és a körmenetet.
   
Ezt követően viszont az 1848-49-es szabadságharc leverése után a nemzeti érzés elfojtása érdekében I. Ferenc József betiltotta a körmenetet, ami csak a kiegyezés után indulhatott újra - mondta Rétvári Bence.
   
A hatalomra jutó kommunisták az alkotmány ünnepévé tették Szent István napját és újra betiltották a körmenetet, s az ünnep csak a rendszerváltás után kapta vissza eredeti funkcióját és ekkortól tarthatták meg újra a Szent Jobb-körmenetet is - sorolta a politikus.
   
Mindez azt jelenti, hogy az ünnep és a körmenet akkor volt tiltott, amikor Magyarország függetlensége és szabadsága névleges volt. Márpedig ha egy ország a saját függetlenségét nem védi, csorbulni fog polgárai szabadsága is - hangoztatta Rétvári Bence.
   
Az államtitkár szerint ezért kell elismerni azoknak a munkáját, akik nemzedékről nemzedékre hozzájárulnak a nemzet fejlődéséhez.
   
"Önök azt választották, hogy a hivatásuknak és a közösség szolgálatának élnek. Ezt köszönjük meg a mai napon" - fogalmazott Rétvári Bence, aki végül Szent István királynak az Imre herceghez szóló, a béke megőrzésének fontosságát hangsúlyozó intelmét idézte.
   
A kitüntettettek a Magyar Ezüst Érdemkereszt elismeréseket vehettek át. Ezenkívül Pintér Sándor belügyminiszter a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany és ezüst fokozatával, valamint főtanácsosi és tanácsosi címek adományozásával és tárgyjutalmakkal ismerte el az arra érdemesek munkáját.
     

MTI
  • A médiumok sodrása: aki győz, az „populista"
    Nem az a lényeges, hogy a holland polgárok hogyan szavaznak. Hanem az, hogy az úgynevezett brüsszeli politikusok elégedettek-e a demokrácia megnyilvánulásával. Ez önmagában mutatja, hogy bohózattá züllött az Európai Unió. Ugyan nem küldtek tankokat tagállamokba, mint a Kreml tette 1956-ban és 68-ban – még. De zavarja őket a nép, a lakosság.
  • „Halogén” ünnep
    A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
  • Az élhető vidék lehetősége bontakozik ki
    Harrach Péter a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma által rendezett Élhető vidék című rendezvényen úgy fogalmazott, a vidéki ember életformája, gondolkodása - természetközeliségéből fakadóan - más, mint a városi ember világa, a vidéki embert élhető világ veszi körül.
  • Hazánk nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását
    Semmilyen hatástanulmány nem készült arról, hogy milyen hatással lenne Ukrajna csatlakozása az Európai Unió egészére.
  • A klímavallás templomai
    A szélerőművek telepítése két – Brüsszel és a mögötte lévő, sötétzöld erők által vallott – hittételen alapszik: az egyik, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység szén-dioxid-kibocsátása okozza, a másik, hogy a mai ipari korszak energiaigényét ki lehet elégíteni nap- és szélerőművekkel – foglalja össze Lóránt Károly.
MTI Hírfelhasználó