Pressman úgy fogalmazott, hogy a "Kreml által finanszírozott platform" jelenléte Magyarországon veszélyt jelent mind az európai szomszédokra, mind a NATO-szövetségesekre.
2023. április 12. 21:14
A bank, amelytől fél az USA – iib
Az Egyesült Államok világszerte több mint ötven embert és intézményt sújtott büntetőintézkedéssel oroszországi kapcsolatai miatt, többek között a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankot (IIB) és Laszlóczki Imrét, az IIB magyar alelnökét, Magyarország korábbi kazahsztáni és azerbajdzsáni nagykövetét - jelentette be David Pressman budapesti amerikai nagykövet szerdai rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatóján.
A Washington által szankcióval sújtott személyek között szerepel az IIB több más vezetője is, mások mellett Nyikolaj Koszov, az IIB elnöke és Georgij Potapov, az IIB kormányzótanácsának elnökhelyettese is.
"Aggódunk amiatt, hogy a magyar kormány továbbra is szoros kapcsolatot ápol Oroszországgal" - fogalmazott a budapesti amerikai nagykövet.
Kiemelte: azért vetik ki a szankciókat, hogy csökkentsék Oroszország és az orosz emberek hozzáférését a nemzetközi pénzügyi rendszerekhez, szolgáltatásokhoz.
Úgy fogalmazott, hogy a "Kreml által finanszírozott platform" jelenléte Magyarországon veszélyt jelent mind az európai szomszédokra, mind a NATO-szövetségesekre.
Az Egyesült Államok sokszor kérte Magyarországot és a többi NATO-tagot, hogy vegyék komolyan Oroszország és azon orosz intézmények jelenlétét, amelyek nincsenek tekintettel a jogállamiságra. Ez különösen fontos most, Oroszország ukrajnai brutális háborúja idején - jelentette ki.
Felidézte: 2019-ben az IIB Moszkvából Budapestre tette át a székhelyét. Az Egyesült Államok kormánya sokszor jelezte aggodalmát a bank veszélyességével kapcsolatban, rendszeresen megosztotta információit Magyarországgal arról, hogy Oroszország milyen módon használhatja fel az intézményt akaratának érvényesítése érdekében Európában - mondta.
Szavai szerint Magyarország elutasította az Egyesült Államok aggodalmait. Annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank is ajánlotta a kapcsolatok megszakítását az IIB-vel, a magyar gazdaság védelme érdekében ez nem történt meg - tette hozzá.
Úgy vélekedett, hogy Magyarország a gazdasági kapcsolatokon keresztül "táplálja az orosz hadigépezetet".
A mostani bejelentéssel az Egyesült Államok demonstrálja: mindent megtesz azért, hogy csökkentse Oroszország hozzáférését a nemzetközi pénzügyi rendszerekhez.
Kiemelte: a magyar-amerikai kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza. Az Egyesült Államok elkötelezett abban, hogy szoros és együttműködő legyen a két ország viszonya, ugyanakkor úgy gondolja, hogy csökkenteni kell a veszélyeket.
Kérdésre felelve David Pressman azt mondta: arra összpontosítanak, miként tudnak kooperálni a magyar kormánnyal, hogy felvegyék a harcot a közös fenyegetésekkel. Magyarország és az Egyesült Államok "ugyanabban a hajóban evez" - fogalmazott, hozzáfűzve: az ukrajnai háború veszélye össze tudja hozni őket.
Kijelentette: az Egyesült Államoknak fontos Magyarország, fontosak a magyar emberek, "nekünk van közös jövőnk".
Arra a kérdésre, hogy Gyöngyösi Márton jobbikos politikus miért vett részt a budapesti amerikai nagykövetség széder estjén, David Pressman úgy felelt: ő gyerekkora óta minden évben volt ilyen eseményen, és ezek mindig vitában gazdag vacsorák, sokszor beszélgettek például a szabadságról. Gyöngyösi Mártont nem annak ellenére, hanem éppen azért hívták meg, mert rendszeresen antiszemita és LMBTQ-ellenes nyelvezetet használt. Megjegyezte: a jobbikos politikus ezt már többször megbánta. Az asztal körül ültek zsidók, LMBTQ-emberek és mellettük foglalt helyet Gyöngyösi Márton kipában - közölte. A nagykövet kijelentette: fontos számukra, hogy különböző gondolkodású magyarokkal folytassanak párbeszédet, még akkor is, ha nem értenek velük egyet.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.