A varszobában a közönségtől elzárva ül három szakember, minden jelenetett többször, több kameraállásból is megnézhetnek, egymás között egyeztethetnek. Mégis nevetséges hibát követnek el.
Miközben helyes, hogy a Fradit a BL magasságába akarja emelni, itt egy másik futballeredményt is elérhetett volna. Sokasíthatta volna a magyar edzőkiválóságok számát.
Rétvári Bence rámutatott: Brüsszelben arra hivatkoznak, hogy jönnek az európai parlamenti választások, "jönnek a populisták, akik az emberek nézeteit képviselik" és könnyen alakulhat úgy a választások utáni helyzet, hogy már nem lehet a migrációpárti javaslatokat ilyen könnyedén átvinni.
Mint minden alkalommal, ezúttal is Vlagyimir Putyin beszéde, majd az ezt követő mintegy 3 órás beszélgetés zárja a találkozót. Előtte már itt volt Szergej Lavrov külügyminiszter, jön még Alekszandr Novak, energetikával foglalkozó kormányfő-helyettes, és Makszim Oreskin elnöki tanácsadó is – számol be a Valdajról Stier Gábor.
Karikó Katalin a férjének is megköszönte, hogy évtizedekig felszabadultan alkothatott. Az mRNS-vakcinák fejlesztésének lenyűgöző rugalmassága és sebessége megnyitotta az utat az új technológia előtt ahhoz, hogy más fertőző betegségek ellen is alkalmazzák. A jövőben terápiás fehérjék célbajuttatásához és bizonyos ráktípusok kezeléséhez is használható lehet - mutatnak rá a Nobel-bizottság közleményében.