"Azt már most jelenthetem, hogy a beérkezett, papíralapú szavazatok száma átlépte a 2 milliót, egész pontosan 2 millió 13 ezernél áll a számláló és ehhez jön még közel negyedmillió online szavazat" - sorolta az eddigi eredményeket a kormányfő.
Ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély - hívta fel a figyelmet vasárnapi, a Harcosok Klubja rendezvényen elhangzott beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint „az első csata elérkezett, Voks2025-nek hívják”, utalva ezzel a június 20-ig tartó véleménynyilvánító szavazásra, amelyen június 20-ig lehet részt venni papír alapon vagy online.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
"Arra adtam utasítást, hogy két nukleáris tengeralattjáró helyezkedjen el a megfelelő térségben, arra az esetre, ha ezek az ostoba és izgató nyilatkozatok többek lennének annál" - fogalmazott az elnök.
Peggy Whitson, az Axiom Space tapasztalt űrhajósa, aki ötödször járt az űrben, elmondta, hogy számára nemcsak a küldetés sikere volt fontos, hanem az is, hogy a csapat tagjai között életre szóló kötelékek alakuljanak ki.