Tuchel ismét szigetországban dolgozhat, ahol a Chelsea-vel már sikeres volt. Hiszen megnyerte a Bajnokok Ligáját a londoni együttessel 2021-ben.
A hírről elsőként a Sky Sports és a The Times számolt be. Információik szerint. Thomas Tuchel már aláírta a szerződését, így ő lesz az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Lőw Zsolt arról is beszélt, hogy Thomas Tuchellel akadtak korábban surlódásaik, de végül közösen lettek sikeresek. Arra is magyarázattal szolgált, hogy 2020-ban miért nem tudta megnyerni a PSG a Bajnokok Ligáját. Arról is szó esett, hogy mi kellett a Chelsea nagy sikeréhez, illetve, hogy mit jelentett a Bayernnek Harry Kane szerződtetése. Természetesen Lőw Zsolt a magyar szövetségi kapitányi posztról és az újpesti kispadról is beszélt.
Úgy érzem, nekem továbbra is az a feladatom, hogy a külföldön megszerzett tudással, tapasztalattal, szakmai kapcsolatrendszerrel segítsem a magyar labdarúgást” – véli a Bayern München másodedzője, Lőw Zsolt.
Nagy esély van rá, hogy a Mönchengladbach elleni bajnokin Lőw Zsolt irányítja majd a Bayernt - számolt be róla a Metropol nyomán az Origo. Korábban is előfordult már hasonló a két edzővel, koronavírus és eltiltás miatt hiányzott már Tuchel a kispadról, mindannyiszor magyar segítője ugrott be a helyére.
"Amit a magyar szurkolók csinálnak a Puskás Arénában, az elképesztő és nemzetközi szintű. Voltam már néhány nemzetközi meccsen életemben, edzőként lassan az ötszázadik mérkőzésem felé közeledek, tehát meg tudom ítélni" - vélekedett Lőw.
"Hosszú évek kitartó munkája van emögött, lassan tizenkét éve vagyok az edzői pályán, az a rengeteg tapasztalat, amit gyűjtöttem, ilyen szituációban jól hasznosítható. Ott állni az oldalvonal szélén, beszélni az öltözőben, folyamatosan döntéseket hozni, ennek súlya van" - mondta Lőw Zsolt.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
"Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen látványos vagy jelentős kísérletet hajtottam végre az űrállomáson, a velem odafönt dolgozó kollégáim elismerően mondogatták egymást között, hogy nézd, a magyarok mit hoztak ide!" - mondta Kapu Tibor.
"Végül egy emlékeztető az ukrán döntéshozók számára: a Magyarországról érkező áram kulcsszerepet játszik Ukrajna energiaellátásában…." - tette hozzá Szijjártó Péter.