lezsák sándor
  • 2025. július 11. 14:18
    Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.
  • 2025. július 7. 15:42
    Különösen fontos, hogy emlékezzünk azokra, akik hittek a nemzet jövőjében, és akik bátorságukkal, áldozatvállalásukkal és kitartásukkal a hazáért cselekedtek. Történetük nemcsak múltunk része, hanem közös felelősségünk is, hogy ne merüljön feledésbe – fogalmazott Lezsák Sándor.
  • 2025. április 25. 21:56
    Nem értek egyet azzal, hogy az ukránok értünk harcolnak, ugyanis Európa nincsen támadás alatt, egyetlen európai uniós vagy NATO-tagország sincs támadás alatt. Az ukránok hősiesen harcolnak, de magukért" - rögzítette a külügyminiszter.
  • 2025. január 7. 12:29
    A kommunizmus utáni rendszerváltoztatás egyik leghatásosabb politikusáról alkotott portérfilmet az MMA. Lezsák Sándor fontos magyar szellemi központot alakított ki Lakiteleken.
  • 2024. április 30. 22:28
    Lezsák Sándor találkozott Gombodzsavín Zandanshatarral, a mongol parlament, az Állami Nagy Hurál elnökével, vele a Magyarországon június 9-én tartandó önkormányzati és európai parlamenti, valamint a Mongóliában június 28-án zajló parlamenti választásokról cseréltek véleményt.
  • 2024. március 23. 10:18
    Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Bács-Kiskun vármegye 4-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a beruházást méltatva kiemelte, hogy a tudomány számára korábban ismeretlen régészeti lelőhely mára megkerülhetetlenné vált az Árpád-kor kutatásában.
  • 2024. március 15. 20:29
    A Nemzeti dal világszerte elismerten az egyik legnagyobb hatású lázító, tömegeket mozgósító vers - jelentette ki Lezsák Sándor. „A szó veszélyes fegyver tehát” - folytatta gondolatait az országgyűlési képviselő, utalva Európa mai vezetőinek felelőtlen kijelentéseire is, amelyek végső soron a migránskrízishez és ellenségképek képzéséhez vezettek.
  • 2024. február 3. 20:13
    Az Élő Hagyományunk Kösöntyű Találkozójára sokan érkeztek Magyarországról, de a Kárpát-medence minden vidékéről, egyebek mellett Szászcsávásról, Vajdaszentiványról, Székelykeresztúrról, valamint a Csángóföldről is.
  • 2024. január 29. 21:23
    A kösöntyű szó a találkozó nevében is megtalálható, ez egy, a 14. század vége óta használatos, nemesfém alapból készült, drágakövekkel ékesített dísztű, amely akkor még a gombok helyett fogta össze a ruhákat, a felöltőket - emlékeztetett Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, hozzátéve, hogy a hétvégi találkozó is össze kívánja fogni, kapcsolni a magyar népzenész közösséget.
  • 2023. november 27. 20:28
    „Székelyföld nélkül nincsen Erdély, Erdély nélkül pedig nincsen Magyarország, így Kárpát-haza”- fogalmazott Lezsák Sándor, majd hozzátette, ennek a Kárpát-hazának közös sikerélménye a 6:3, és pont az ilyen örömforrások segítenek át minket a nehézségeken, az európai- és világpolitika zűrzavarain.
A gondola.hu archívumának helyreállításán dolgozunk. Az esetlegesen hiányzó tartalmak eléréséhez türelmét kérjük.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Augusztus 20. a magyar nemzet egyik legősibb és legfontosabb ünnepe
    Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
  • Latorcai Csaba: Égő buszok, égő költségvetés
    Két nap alatt három fővárosi busz gyulladt ki, szerencsére nem történt tragédia, de ez sem a főpolgármesteren múlott – írta Latorcai Csaba. Megállapította: a mindennapi közlekedés biztonsága szó szerint lángokban áll, miközben a fővárosi költségvetést az OTP folyószámlahitele mentette meg a teljes csődtől.
  • Hollik: Személyes sértettségből nem lehet országot építeni
    Hollik István közölte, az elmúlt fél évben három kiváló magyar filmet látott: a nemzetközi koprodukcióban készült Hunyadi sorozatot, a Futni mentem-et, és a Hogyan tudnék élni nélküled-et, ami egyébként már majdnem egymillió nézőnél tart.
  • Az örök magyar hadsereg legszebb ünnepsége
    A tisztavatás egy jelkép; jelképe az augusztus huszadikai nemzeti ünnepünknek, egyben annak nyitánya is. Ez a rendezvény nagyon sokakat megérint, minden évben sokan követik a helyszínen és az élő közvetítés által egyaránt. A honvéd tisztjelöltek számára négy évnyi tanulás gyümölcse érik be az avatás által.
MTI Hírfelhasználó