A Magyarországra irányuló amerikai beruházások növekedése ellensúlyozza az Európai Bizottság által a vámok ügyében okozott károkat, mivel Donald Trump elnök beiktatása óta már három nagy amerikai beruházást jelentettek be, és ezeket továbbiak fogják követni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A kormány a jelenlegi rendkívül bizonytalan nemzetközi környezetben is meg fogja őrizni Magyarország békéjét és biztonságát, ahogyan tette ezt az eddigiekben is, a migrációs krízis, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború során – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Az Európai Unió energiaminiszteri tanácsa után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hazánk Szlovákiával közösen vétózta meg a Zelenszkij-Von der Leyen tervezetet.
A tárcavezető jelezte, hogy "az üde színfoltokat jelentő felszólalásokat" mind-mind nem európai uniós tagországok vezetői tették, míg az uniós tagországok vezetőinek egy jó része még mindig "beleragadt abba a valóságba, ami már jóval a hátunk mögött van".
Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom, a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedikek lettünk az olimpia éremtáblázatán – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.
Az oroszok – válaszul a nyugati politikusok atomháborút vizionáló szavaira – óriási méretű hadgyakorlatba kezdtek. Soha nem volt ennyire veszélyes a helyzet, hiszen ha a háború eszkalálódik, akkor azok húzzák a rövidebbet, akik közel vannak – húzta alá Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külügyminiszter.
A kormány konstruktív tartózkodása mellett fogadták el az Európai Békekeret ötmilliárd eurónyi értékű bővítését, Magyarországnak így továbbra sem kell politikai vagy pénzügyi terheket vállalnia az ukrajnai fegyverszállításokból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Háborús helyzetben a legfontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonsága, ezért minél előbb tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe ma Európa, a helyzet hatékony kezeléséhez pedig a magyar külpolitika szuverenitásának fenntartására, a nemzeti érdek érvényesítésére van szükség minden külső nyomásgyakorlás ellenére is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői meghallgatásán.
A kormány a lehetséges további két magyar túsz szabadulását is megpróbálja majd előmozdítani, amint a nők és gyermekek után erre a férfiak esetében is megnyílik az út a Gázai övezetben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.
Október elsejétől új korszak kezdődött a magyar családpolitikában: hatályba lépett az a törvény, amely a háromgyermekes édesanyák munkával szerzett jövedelmét teljes mértékben mentesíti a személyi jövedelemadó alól.