Brüsszel hallgat a lengyelországi jogsértésekről, kettős mércét alkalmaz a konzervatív kormányokkal szemben, és minden jel szerint a "Tusk-modellt" Magyarországon is végre akarják hajtani - jelentette ki Bólya Boglárka, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszteri biztosa csütörtökön Varsóban.
Ha valaki háború elől menekül vagy politikai okokból fenyegeti üldöztetés – mint korábban például Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt –, akkor az esetleges politikai vitákat is vállalva kell biztosítani a menekültstátuszt – rögzítete Gulyás Gergely.
A Barski leváltására tett kísérlet törvénysértő, mert az államfő jóváhagyása nélkül történt - hangsúlyozzák. A lépés destabilizálja az ügyészségi munkát, jelentősen csökkentheti az EU területén tartózkodó lengyel állampolgárok, valamint a Lengyelországba érkező uniós állampolgárok jogi védelmét, valamint a lengyelországi belbiztonság szintjét - áll a közleményben.
A 2015-ös kegyelmi döntés változatlanul érvényes - húzta alá Andrzej Duda, egyebek között arra hivatkozva, hogy az alkotmánybíróság három döntésében is megerősítette álláspontját.
Grazyna Ignaczak-Bandych, az államfői hivatal vezetője a TV Republika kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: Kaminski és Wasik az államfő vendégei voltak, és a rendőrség akkor hatolt be az elnöki palotába, amikor Andrzej Duda elnök már távozott onnan.
"Lengyelország elnökének azon döntése kapcsán, hogy felfüggeszti a közmédia finanszírozását, úgy döntöttem, hogy felszámolási eljárást indítok a Lengyel Televízió, a Lengyel Rádió és a PAP hírügynökség korlátolt felelősségű társaságok ellen - olvasható Sienkiewicz bejegyzésében.
Morawiecki az exit pollok eredményeinek ismertetése után úgy fogalmazott, hogy "ha az elnök a győztes tömörülés jelöltjét bízza meg a misszióval, egész biztosan stabil kormány összeállítására fogunk törekedni".
Az Európa szétzilálásán ügyködő korrupt brüsszeli bürokrácia cinikus módon „kötelező szolidaritási mechanizmus"-nak nevezte el a kontinens lakosságcseréjét célzó alattomos tervét. Lengyel barátaink népszavazáson tiltakozhatnak a primitív EU-diktátum ellen.
A város középkori neve Königsberg – mi magyarok a Königsberga változatot használtuk –, a II. világháború után Sztálin adta neki a Kalinyingrád nevet. Brzezisnki könyveiben a „kalinyingrádi kiszögellés"-ről írt.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".
Patrick Deneen, a University of Notre Dame professzora, politikai filozófus elmondta, Donald Trump amerikai elnök kemény tárgyalófél, hiszen az üzleti életből érkezett. Az unióval kötött kereskedelmi megállapodáson áttűnik, hogy számára Amerika az első, és a nemzeti preferenciára kell fókuszálni - fogalmazott.