Kondorosi Betyár Napok
2025. július 13. 14:09

Egy közösség számára nincs más út, mint a múltra építve tervezni a jövőt – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára szombaton a Kondorosi Betyár Napok megnyitóján.

Závogyán Magdolna azt mondta, "eleink életművét, egykori és jelen közösségeink munkájának gyümölcsét ismernünk és becsülnünk kell", hiszen enélkül nincs minőségi élet, nincs gyarapodás.

Kiemelte: a Békés vármegyei település az újjászületés és a remény kiemelkedő példaképe. "Virágkorok és hanyatlás, tatár és török pusztítás, teljes megsemmisülés és újratelepítés vezetett egészen a mai napig, a 21. század harmadik évtizedéig" – mondta az államtitkár.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 1995-ben a kondorosi identitás szimbólumai a település hivatalos névjegyévé váltak, amikor bemutatták és beiktatták az új címert, amellyel a község, majd a város közössége új lendületet kapott.

Egy település történelme, emlékezete a nemzet történelme és emlékezete is. Ha nem jön a tatárjárás, a törökdúlás, akkor talán ezer éves város lenne Kondoros - mondta az államtitkár, amikor közvetlenül a megnyitót megelőzően felavatták Kondoros újratelepítése 150. évfordulójának emlékoszlopát.

Takács Árpád, Békés vármegye főispánja úgy fogalmazott, hogy Kondorosnak történelmi múltja, hagyománya, és egy jó jelene van, illetve véleménye szerint lesz reményteljes jövője is.

Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte, komoly összefogás, sok ember és önkéntes munka kellett ahhoz, hogy a hét elejei viharkárok után megrendezhető legyen a Betyár Napok, amely a májustól hungarikummá nyilvánított Kondorosi Csárda mellett zajlik.

mti
Címkék:
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • A harmadik magyar űrhajós elbúcsúzott a csapattól - Videó
    Az űrhajózásban hagyomány a búcsúzási ceremónia: ekkor köszönnek el egymástól azok a kozmonauták, akik rövidebb ideig tartózkodnak a nemzetközi űrállomáson azoktól, aki fél évig is az állomás személyzetét testesítik meg.
  • Országszerte tart az aratás
    "A szélsőséges időjárás okozta kihívások ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a magyar családok asztalára a mindennapi kenyér odakerülhessen, amiért nem lehetünk elég hálásak" - írta bejegyzésében az agrárminiszter.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
MTI Hírfelhasználó