Autós üldözés után fogtak el három bűnözőt Budapesten
2025. július 11. 18:06

Autós üldözés után fogtak el három férfit Budapesten, miután nem álltak meg a rendőri jelzésre; az autóban kábítószergyanús cigarettát találtak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a rendőrök péntek hajnalban akartak megállítani egy autót a Nyugati térnél, azonban a gépkocsi vezetője nagy sebességgel tovább hajtott.

A rendőrök egészen a VII. kerületi Rákóczi útig követték a menekülő járművet, ahol az autó egy taxival ütközött.

A menekülő autóban három férfi volt, akik a baleset helyszínét elhagyták, és gyalogosan menekültek tovább. A sofőrt, egy 28 éves férfit, a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, míg utasait, két 36 éves férfit a Rákóczi úton fogták el rendőrök.

Hozzátették, hogy az autóban a rendőrök kábítószergyanús cigarettát találtak, amelynek vizsgálata folyamatban van.

A rendőrök mindhárom férfit előállították, és mivel velük szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, az előállítás során mintavételről is intézkedtek.

A sofőr ellen közúti veszélyeztetés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt, míg két utasa ellen kábítószer birtoklása vétség, valamint segítségnyújtás elmulasztása vétség megalapozott gyanúja miatt indul büntetőeljárás.

A rendőrök az eljárásban azt is vizsgálják, hogy a sofőr rendelkezett-e érvényes vezetői engedéllyel, illetve eltiltás hatálya alatt vezetett-e - közölte a BRFK.

mti
Címkék:
  • Orbán Balázs: Újraosztás zajlik a világban
    A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
  • Győztünk!
    A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
  • Vizet a tájba – A Tökös-csatorna is tartalékolja a vízkészletet
    Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.
MTI Hírfelhasználó