Az Országgyűlési Őrség segített egy nőnek visszaszereznie az ellopott telefonját
2025. június 12. 16:07
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és közérdekű munka kiszabását indítványozza két férfi ellen, akik a Parlament mellett egy padon hagyott telefont loptak el; a tolvajokat az Országgyűlési Őrség segített leleplezni - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint egy nő a Parlament mellett lévő Vértanúk terén egy padon felejtette a mobiltelefonját, majd amikor észrevette, hogy az nincs nála, visszaindult a padhoz, mindeközben, egy közeli építkezésen dolgozó 20 éves férfi, ebédidejében odament a padhoz és észrevette a készüléket, majd azért, hogy azt megszerezhesse leült és a telefonra helyezett egy süteményes papírtasakot.
Ezt követően odahívta 24 éves társát, aki leült a letakart telefon mellé, majd azt zsebre tette és a vádlottak távoztak.
A sértett a helyszínre visszaérve segítséget kért az Országgyűlési Őrség tagjaitól, akik visszanézték a kamerafelvételeket és "észlelték a cselekményt", ezután a rendőrség intézkedett az elkövetőkkel szemben és a telefon, majd annak tokja is előkerült. A SIM-kártya nem lett meg, azt a vádlottak kivették a telefonból.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a két férfit lopás vétségével vádolta meg és indítványozta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésében szabjon ki a férfiakkal szemben közérdekű munkát - áll a közleményben.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.