Március 26-tól indul a Vidéki otthonfelújítási program a nyugdíjasoknak
2025. március 23. 14:52
Március 26-tól indul a Vidéki otthonfelújítási program a nyugdíjasoknak - tájékoztatott Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
Nyitrai Zsolt kiemelte: az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány számára kiemelten fontos a nyugdíjasok helyzete. "Ez számunkra becsületbeli ügy. Visszaépítettük és állandósítottuk a baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíjat" - fogalmazott.
Mint mondta, az indokolatlan és túlzó áremelkedések esetében a kereskedők profitját korlátozzák, megvédik a rezsicsökkentett árakat, ennek köszönhetően egész Európában a magyar nyugdíjasok fizetik a legkevesebbet a gázért és az áramért. Folytatódik a nők 40 és a gondosóra program is. A nyugdíjasok számíthatnak ránk! - jelentette ki Nyitrai Zsolt.
Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára a videóban ugyanilyen fontos feladatnak nevezte a megfelelő lakhatási körülmények biztosítását az időseknek. Közlése szerint ezért döntött úgy a kormány, hogy az 5 ezer fő alatti településeken élő nyugdíjasoknak is lehetővé teszi, hogy pályázzanak a Vidéki otthonfelújítási programban.
Közlése szerint legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni, a felújítási költségek maximum 50 százalékára. Az otthonfelújítási munkák előfinanszírozására 6 millió forintos kedvezményes hitelkonstrukció is elérhető, amelyre az állam kamattámogatást nyújt.
A támogatást igénybe lehet venni például ablakcserére, fűtési rendszer kialakítására, korszerűsítésére, belső felújításra, vagy akár kerítés építésére is - mondta.
A Vidéki otthonfelújítási program bővítése csaknem 600 ezer idős embernek teremt lehetőséget arra, hogy felújítsa vagy megszépítse otthonát - fejtette ki Fónagy János.
A videóban közölték: a támogatást március 26-tól 2026. június 30-ig lehet igényelni, személyesen a Magyar Államkincstárnál, postán, vagy elektronikus úton a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.