Olaszországban a koronavírus- járvány évfordulójáról emlékeztek meg
2025. március 18. 13:36
Az északnyugat-olaszországi Bergamo városában és egész Lombardia tartományban harangzúgással emlékeztek meg az új koronavírus-járvány ötödik évfordulójáról szerda délben. Az országnak ezen a részén haltak meg a legtöbben a pandémiában.
 
Lombardia püspöki testülete kezdeményezésére minden templom harangját megkongatták. A püspökök közleménye szerint így szerettek volna megemlékezni a halottakról és mindazokról, akik szeretteiket veszítették el.
 
Bergamóban egész nap emlékprogramokat tartanak. A város műemlék-temetője templomában üres padsorokkal idézték fel az öt évvel ezelőtti eseményeket, amikor a templomot hívők helyett koporsók töltötték meg.
 
"Az üres templom a hiányérzetre emlékeztet, amely akkor megszállt bennünket. Ugyanilyen üres volt a Szent Péter tér is, ahol 2020 márciusában Ferenc pápa teljesen egyedül imádkozott a halottakért és betegekért" - nyilatkozta Francesco Beschi bergamói püspök.
 
Az emlékezéshez az ország más részein is csatlakoztak. A hivatalok, intézmények félárbocra eresztették a nemzeti zászlót.
 
A római parlament koronavírus-bizottsága egyperces csenddel adózott az áldozatok emlékének.
 
Olaszországban 2021-ben március 18-t tették meg a koronavírus áldozatai emléknapjának, amelyet a betegeknek és az őket gyakran életük feláldozásával gondozó egészségügyi dolgozóknak is szentelnek.
 
Egy évvel korábban ezen a napon indult el Bergamóból a fegyveres erők kamionkonvoja, amely 73 koporsót szállított a város temetőjéből Varese, Modena és Bologna krematóriumaiba. A kamionsor felvétele bejárta az egész világot, és a tragikus olasz járványhelyzet jelképévé vált.
 
A pandémia első betegeit és halottait 2020 februárjában regisztrálták Lombardiában, de március 18-ra már annyian meghaltak, főleg az idős lakosság körében, hogy Bergamo temetőjében nem tudták őket elhelyezni.
 
Olaszországban a koronavírus-járvány hivatalosan 2020. január utolsó napjaiban kezdődött, amikor Róma belvárosa egyik szállodájában két kínai turista észrevette magán a fertőzés jeleit.
 
Február 20-án a lombardiai Codognóban regisztrálták az első olasz beteget, és néhány napon belül már hatvan fölött volt a számuk. A járvány első szakaszában a legtöbb halottat Bergamóból jelentették. 2020. február és április között több mint hatezeret. A járvány első évében a város több mint 16 ezer lakosát veszítette el.
 
Az egész országban több mint 187 ezer ember halt meg a koronavírus-járványban.
MTI
Címkék:
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Rossi elemzése nem rossz, de…
    Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
  • Orbán Viktor: a gyászszertartás egyszerre volt búcsú és fölemelő, reményt adó esemény
    Orbán Viktor kiemelte: Ferenc pápa személyes ismerőse és a békekezdeményezésben "fölbújtója, bátorítója, biztatója" is volt, tehát nagyon sokat köszönhet neki."Egy barátot vesztettem el, és Magyarország is elvesztette egy barátját, mert a Szentatya szeretett bennünket" - fogalmazott a kormányfő.
  • Végső nyughelyére helyezték a katolikus egyházfőt - Videó
    Ferenc pápát végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában helyezték örök nyugalomra. Kérése szerint sírhelyét a bazilika páli kápolnája (Salus Populi Romani-kápolna) és a Sforza-kápolna közötti mellékfolyosó fülkéjében készítették el.
  • Öttusa vk - Gulyás Michelle aranyérmes
    "Az volt a cél, hogy élvezzem a versenyt, a közönség pedig nagy erőt adott, így minden számból kihoztam, amit most tudok" - mondta Gulyás Michelle az eredményhirdetés után, hozzátéve, hogy mindegyik számban lehet azért jobb eredményt is elérni.
MTI Hírfelhasználó