Akár tízpontosra is növelhetik előnyüket Szoboszlaiék
2025. február 18. 13:54
Az éllovas Liverpool, Szoboszlai Dominik csapata akár tízpontosra is növelheti szerdán az előnyét az angol labdarúgó-bajnokságban, ehhez a 29. fordulóból előrehozott mérkőzésen az Aston Villa otthonában kell győznie.
 
A Bajnokok Ligájában mindkét csapat kihagyhatja a kieséses szakasz első fordulóját, mivel az alapszakaszban az első (Liverpool), illetve nyolcadik (Aston Villa) helyen végeztek, s ezzel egyből a nyolcaddöntőbe jutottak.
 
Jelenleg a Premier League-ben is hasonló a pozíciójuk, a Pool hétpontos előnnyel vezet, a birminghami együttes pedig a kilencedik helyen áll.
A szerdai találkozó favoritja az ötödik forduló óta veretlen vendégcsapat, amelynek külön motivációt jelenthet, hogy győzelem esetén tíz pontra ellép a második Arsenaltól, s ez a bajnokság hajrájához közeledve megnyugtató előny lenne.
 
Az Aston Villa kisebb hullámvölgyben van, az utóbbi négy bajnokiján három döntetlen és egy vereség volt a mérlege, otthon viszont eddig mindössze egyszer kapott ki a mostani idényben - még augusztusban, az Arsenaltól.
MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó