Elhunyt Dr. Nagy Sándor történész, egri főiskolai tanár
2025. január 19. 15:03

Sok évtizdes alkotómunka ért véget: meghalt Dr. Nagy Sándor főiskolai tanár.  A kiváló tanárember a Magyar kultúra napján vette volna át Eger Város Gárdonyi-díját.

Dr. Nagy Sándor 45 éven át oktatott az egri Tanárképző Főiskola Irodalomtudományi Tanszékén. Az egyetem elvégzése, 1959 után a gyakorló iskolában tanított, majd a Főiskola Idegennyelvi Lektorátusán. 1963-ban került az Irodalomtudományi Tanszékre. A legkülönbözőbb szakmai fórumokon publikált – elmélyült kutatói habitusról és szaktudásról téve tanúbizonyságot. Irodalomtörténészi munkásságának középpontjában a XIX. század második felének. illetve a XIX. és XX. század fordulójának irodalma és eszmetörténete állt. Alapos, elmélyült tanulmányai mellett közérthetőbb, nagyközönségnek szánt, de igen igényes írásokat is közzé tett, elsősorban Gárdonyi Géza és Bródy Sándor szépírói munkásságáról. 1965-ben – doktori címének megszerzése után – adjunktus, majd 1973-ban docens lett. 1972 és 1980 között tanszékvezetői feladatokat is vállalt. 1984-ben védte meg kandidátusi értekezését, egy évre rá főiskolai tanárrá léptették elő. 1992 és 1995 között ismét tanszékvezetői, majd intézetvezető megbízást kapott. 1996-ban ment nyugdíjba, de még 2005-ig visszajárt óraadó tanárként segítve a tanszék munkáját. Az 1970-es és 80-as években az egri Gárdonyi Társaság szervezője és vezetője volt. A Gárdonyi- és Bródy-kultuszért nála többet senki sem tett az egri írástudók közül.

Könyvei: Remenyik Zsigmond (Kortársaink). Akadémiai Kiadó, Bp., 1973. Szovjet irodalom (Főiskolai jegyzet). Tankönyvkiadó, Bp., 1973. Szöveggyűjtemény a Szovjet irodalom című főiskolai jegyzethez. Tankönyvkiadó, Bp., 1973. Eszmék és formák Remenyik Zsigmond írói világában. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1988. Gárdonyi közelében (tanulmányok). Eger, 2000. Dobó István Vármúzeum (Studia Agriensia 21.)

Libri Antikvár Könyv: Gárdonyi közelében (Nagy Sándor) - 2000, 1900Ft

libri

Kitüntetései: Megye Művelődésügyéért – 1972; Heves megye Tanácsának Művészeti Díja, 1974; Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1976; Szocialista Kultúráért, 1979; Kiváló Munkáért, 1988; Eszterházy Károly Főiskola Pro Academia Paedagogica Agriensi díja, 1989; Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Irodalmi Nívódíja, 1996. Pro Agria szakmai díj. 2017.

Dr. habil. Cs. Varga István, sk. ELTE BTK,
ny. irodalomtörténész professzor,
Magyar Irodalomtörténeti Társaság
 

gondola
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó