Börtönbe csempésztek kábítószert
2024. szeptember 10. 09:29

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága büntetőeljárást folytat bűnszövetségben, rendvédelmi szerv létesítményében elkövetett új pszichoaktív anyag kereskedelem miatt; három embert fogtak el az ügyben, később a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények Magyarországon (2012-2023)
Kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy a gyanúsítottak több büntetés-végrehajtási intézetbe próbáltak különböző módszerekkel új pszichoaktív anyagot bejuttatni, amit a csomagok címzettjei nemcsak saját használatra, hanem fogvatartott társaik közötti újraértékesítésre is használtak volna.

A drog ellenértékét egy előre egyeztetett bankszámlára kellett átutalniuk a rabok hozzátartozóinak - tették hozzá.

Mint írták, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a büntetés-végrehajtási szervezet felderítő szolgálata szoros együttműködése eredményeként számos olyan tárgyat foglaltak le, amelyekből a szakértő új pszichoaktív anyag jelenlétét mutatta ki.

A három letartóztatott ember mellett a büntetés-végrehajtási intézetben elítéltként fogvatartott két további bűntársat is gyanúsítottként hallgattak ki - áll a közleményben. 

MTI
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Ha átéljük kultúránkat és hagyományainkat...
    "És akkor jönnek a zavaros eszmék, a fonákjára fordított igazságok, abszurd okoskodások, hogy például a család nem egy férfi és egy nő életközössége, hanem ötletszerű konfigurációk végtelen változata" - leplezte le a propagandaszélsőséget Orbán Viktor.
  • Semjén Zsolt válasza Vadai Ágnes országgyűlési képviselőnek
    Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásban kérdezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest arról, hogy tartott-e és tart-e fenn jelenleg munka- vagy egyéb kapcsolatot a Ferenc pápa budapesti szentmiséjének szervezésében is aktív, ám pedofília miatt jelenleg felfüggesztett kecskeméti plébánossal, H. Róberttel?
  • Von der Leyen korrupciós ügye
    A botrány akkor robbant ki, amikor a New York Times megírta, hogy a bizottság elnöke SMS-üzenetekben tárgyalt meg több milliárd dolláros vakcinabeszerzéseket a Pfizer vezetőjével, a nyilvánosság teljes kizárása mellett. Leyen, durván megsértve a jogállamiságot, azóta is bujkál a kérdések elől.
MTI Hírfelhasználó