Két szerb edző csap össze a Magyar Kupa negyeddöntőjében is
2024. február 29. 23:06
Szerdán este Debrecenben mérkőzött két szerb edző csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében: a hazai csapat, a Debrecen ellen a Fradi diadalmaskodott. A Ferencváros a negyeddöntőben is egy szerb tréner csapatát próbálja majd legyűrni.
A negyeddöntő párosítását az M4 Sport stúdiójában még csütörtök este kisorsolták, ennek értelmében a bajnoki címvédő Ferencváros a tavalyi kupagyőztes Zalaegerszeget búcsúztató Diósgyőr vendége lesz, míg Kisvárdára az MTK látogat. A versenyben maradt két másodosztályú együttes közül az NB II-ben listavezető Nyíregyháza a Kecskemétet, a Vasas pedig a Paksot kapta ellenfélnek.
A negyeddöntős mérkőzések hivatalos játéknapja április 3.
Magyar Kupa, a negyeddöntő párosítása:
------------------------------------------
Kisvárda Master Good-MTK Budapest
Az MTK megveri a Kisvárdát.
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)-Kecskeméti TE
Ha bajnoki meccs lenne, az iksz volna a jó tipp. Itt a hazaiak jutnak tovább.
Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC
Valószínűleg megtöltik a miskolciak a remek stadiont, ennek ellenlére a Fradi csikarja ki keservesen a győzelmet.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.