A lengyel szejm Donald Tuskot választotta meg kormányfőnek
2023. december 11. 19:54
A lengyel parlamenti alsóház (szejm) Donald Tuskot, az október 15-i parlamenti választásokon többségbe került koalíció jelöltjét választotta meg kormányfőnek hétfő este.
A 460 fős szejmben 248 képviselő szavazott Tusk jelöltségére, 201-en ellene voksoltak, senki sem tartózkodott, 10-en nem voltak jelen.
Támogatta Tuskot a négy frakcióból álló többségi parlamenti tömb, ezen belül a Polgári Koalíció (KO) összes képviselője. Az ellenzékbe került Jog és Igazságosság (PiS) listájáról megválasztott 184 jelenlévő képviselő mellett a nemzeti radikális és újliberális pártok szintén ellenzéki szövetsége, a Konföderáció 17 képviselője is ellenszavazatot adott le.
A szejm hétfő délután nem szavazott bizalmat a Mateusz Morawiecki vezette, november végén beiktatott, a PiS által támogatott kormánynak. A KO-t vezető Polgári Platform (PO) elnöke, Donald Tusk kedden mutatja be kormányát, és programbeszédet mond, majd aznap róla és a kormányáról bizalmi szavazás is várható. Az új kabinetet az államfő szerdán iktatja be.
Tusk pénteken már informális egyeztetést tartott kabinetje miniszterjelöltjeivel.
Donald Tusk 2003-2014-ben volt a PO elnöke, 2021-ben újból átvette a párt irányítását. 2007-2014-ben a lengyel kormány élén állt, utána az Európai Tanács elnökének (2014-2019), valamint az Európai Néppárt (EPP) elnökének (2019-2022) tisztségét töltötte be.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.