Donyecki vezető: újabb ukrán ellentámadás indulhat októberben
2023. október 2. 23:56

Az ukrán hadsereg októberben újabb ellentámadást indíthat, ugyanis csapatösszevonásokat hajt végre Orihove és Vuhledar közelében - jelentette ki Gyenyisz Pusilin a "Donyecki Népköztársaság" vezetője hétfőn a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva.

"Úgy tűnik, az ellenség arra készül, hogy még a talaj felázása előtt aktívabb akciókat hajtson végre. Látjuk, hogy vannak ilyen elképzelések, ezért nem zárjuk ki egy újabb offenzíva lehetőségét" - mondta Pusilin.
   
Közölte, hogy az ukrán fél fokozta aktivitását, és növelte bevetésre kész rohamcsapatainak számát Zaporizzsja megyében Novoprokopivka, Robotine és Verbove felé is.

A donyecki régióban Pusilin szerint az ukrán erők eredménytelen kísérletet tettek Torszke bevételére. Úgy vélekedett, hogy a harcok miatt az Artyomovszktól (Bahmuttól) északra fekvő Orihovo-Vaszilivka lesz a következő település, amely teljesen elpusztul.
   
Elfogott rádiókommunikációra hivatkozva azt mondta: az ukrán hadsereg parancsot kapott arra, hogy rendezkedjen be körkörös védelemre Kupjanszk és Borova körzetében.
   
Vlagyimir Szaldo, a részben szintén elcsatolt Herszon megye oroszok által kinevezett elöljárója Telegram-csatornáján hétfőn azt állította, hogy az ukrán hadsereg szándékosan lövi a Kijev ellenőrzése alatt álló Herszon város lakónegyedeit, hogy aztán az ukrán propaganda az orosz hadseregre hárítsa a felelősséget. Közölte, hogy az egyik ilyen szándékos rombolásról, az Aranykulcsocska szabadtéri kávézó lerombolásáról videofelvétel is készült.
   
Az orosz védelmi tárca hétfői hadijelentése szerint az elmúlt nap folyamán a frontvonal mentén az orosz erők öt támadást vertek vissza, amelyekben mintegy 420 ukrán katona vesztette életét vagy sebesült meg. A megsemmisített ukrán katonai célpontok között nevezett meg az összefoglaló egy Anklav típusú, navigációs vevőberendezéseket zavaró állomást a Zaporizzsja megyei Preobrazsenka közelében, egy kommunikációs központot a "Luhanszki Népköztársaságban" lévő Petrovszke falu mellett, valamint egy üzemanyag- és légieszköz-raktárt a Dnyipropetrovszk megyei Kirij Rih város "Dolhinceve" nevű repülőterén.
   
Az orosz összesítés szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 13 700 speciális katonai járművet veszítettek el.
   
Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást.
   
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) hétfőn vádat emelt távollétében Jevhen Bulacik, a 7. taktikai repülődandár parancsnoka ellen, aki tavaly április 30-án elrendelte, hogy egy ukrán Szu-24-es mérjen bombacsapást a Russznyeft-Brjanszk cég egyik olajraktárára. Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) hétfőn felvette a terroristák és szélsőségesek listájára Ihor Kolomojszkij ukrán oligarchát, Arszen Avakov volt ukrán belügyminisztert, Oleh Ljaskót, az ukrán Radikális Párt alapítóját, Andrij Bileckijt, az Oroszországban terrorszervezetnek minősített ukrajnai Azov ezred alapítóját, Szerhij Melnicsukot, az Ajdar zászlóalj volt parancsnokát és Kosztyantin Grisin (Szemen Szemencsenko) parlamenti képviselőt, a Donbasz zászlóalj volt parancsnokát.

MTI
Címkék:
  • A médiumok sodrása: aki győz, az „populista"
    Nem az a lényeges, hogy a holland polgárok hogyan szavaznak. Hanem az, hogy az úgynevezett brüsszeli politikusok elégedettek-e a demokrácia megnyilvánulásával. Ez önmagában mutatja, hogy bohózattá züllött az Európai Unió. Ugyan nem küldtek tankokat tagállamokba, mint a Kreml tette 1956-ban és 68-ban – még. De zavarja őket a nép, a lakosság.
  • „Halogén” ünnep
    A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
  • Ötvenéves a Magyar Külügyi Intézet
    Valójában a legsikeresebb politikai termékünk nemzetközi vizeken éppen az, hogy Magyarország, bár csak tízmilliós ország, mégis képes önálló külpolitikát folytatni - hangsúlyozta Orbán Viktor.
  • Ma érkezik az előrehozott nyugdíj
    Ma érkezik az előrehozott nyugdíj - írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán hétfőn.
  • Európát vette célba az Iszlám Állam
    Azoknak a muszlimoknak, akik fel akarják szabadítani Palesztinát, csatlakozniuk kell az Iszlám Államhoz – állítja a terrorszervezet egyik afganisztáni propagandaújságja, míg mások arra szólítják fel a hívőket, hogy a támadáshoz minden rendelkezésükre álló eszközt használniuk kell. Az erőszakra és gyilkosságra buzdító üzenetek az iszlamista propaganda legújabb hullámai, amelyek azóta erősödtek fel ismét, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet októberben terrortámadást indított Izrael ellen, amelyet az antiszemitizmus jelentős fellendülése követett a nyugati államokban – írja a Breitbart News amerikai hírportál.
MTI Hírfelhasználó