A csereként beállt Szoboszlai Dominik bombagóljának is köszönhetően a Liverpool 3-1-re legyőzte a másodosztályban éllovas Leicester Cityt az angol labdarúgó ligakupa harmadik fordulójának szerdai játéknapján.
A magyar válogatott 22 éves csapatkapitányát a 65. percben, 1-1-es állásnál cserélte be Jürgen Klopp vezetőedző, a középpályás pedig öt perccel később húsz méterről hatalmas erővel, védhetetlenül rúgta a labdát a jobb felső sarokba. A végeredmény Diogo Jota sarkazós mozdulattal szerzett találatával alakult ki.
Szintén bejutott a nyolcaddöntőbe a Kerkez Milossal felálló Bournemouth is, amely hazai pályán 2-0-ra győzte le a másodosztályú Stoke Cityt. A magyar védő végigjátszotta az összecsapást.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.