Védett gáztartalékkal már a következő télre készül a kormány
2023. március 30. 00:03
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta bizonytalanságok miatt a kormány úgy döntött, hogy a biztonsági gázkészlet mellett a tavaly beszerzett különleges készlet is a hazai tárolókban marad. A korábbi 1,2 milliárd helyett így összesen több mint 1,9 milliárd köbméter védett állami földgáztartalék segíti a megfelelő felkészülést az ősszel kezdődő újabb fűtési szezonra - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán az MTI-vel.
A közleményben kiemelték, hogy az Energiaügyi Minisztérium az átlagfogyasztásig fenntartott rezsivédelem mellett a hazai fogyasztók ellátásbiztonságát is megőrzi.
A háború és az elhibázott szankciók a tartós készlethiányok kialakulásának kockázatával is fenyegettek a tavalyi év második felében. Az energia-veszélyhelyzeti intézkedések részeként a kormány a békeidőkben rendelkezésre álló 1,2 milliárd köbméter biztonsági készleten felül további több mint 700 millió köbméter földgáz beszerzéséről és betárolásáról döntött. A lépés nyomán a gázszállítások megszakadása esetén is huzamosabb ideig lett volna elegendő energiahordozó a magyar családok otthonainak fűtésére, a gazdaság működőképességének garantálására - írták.
Az enyhe téli időjárásnak, a kormányzati takarékossági intézkedéseknek és a tudatos fogyasztói magatartásnak köszönhetően 2022-ben a megelőző évihez képest 17 százalékkal csökkent a hazai gázfelhasználás. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva jelenleg nagyjából kétszeres mennyiség érhető el a nemzetközi összevetésben is kiemelkedő kapacitású magyarországi tárolókban. Töltöttségük így a fűtési szezon végéhez közelítve még mindig meghaladja a 45 százalékot. Az összes hazai készlet a 2021-es egész évi lakossági fogyasztás közel háromnegyedét fedezhetné.
A kedvező tendenciák ellenére az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós intézkedések, tervek súlyos bizonytalanságot okoznak, az árak újbóli emelkedését hozhatják magukkal, megnehezíthetik a készletezést. A kormány ezért úgy döntött, hogy a biztonsági és különleges készleteket egyaránt megtartja, ezzel is megkönnyítve a következő télre való felkészülést. Az eddigi 1,2 milliárd helyett így szükség esetén több mint 1,9 milliárd köbméter védett gáztartalék segítheti a hazai fogyasztók, a magyar családok, intézmények és vállalkozások biztonságos ellátását - olvasható a minisztérium közleményében.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.
Gyurcsány személye fölöslegessé vált. Politikai mérlege siralmas: a valamiből csinált semmit, a sokból keveset. Az MSZP nagy valószínűséggel be sem jut majd a parlamentbe, a DK meg a bejutási küszöb körül szédeleg. Taktika volna a visszavonulása? Érdemes még a nómenklatúra-burzsoáziának Gyurcsánnyal taktikáznia?!