archív

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az egész EU döntései holmi kisebbségektől függjenek” - horkantotta Friedrich Merz német kancellár. A szélsőséges politikus a Felvidékre és hazánkra utalt. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírónak tett föl kérdéseket a Gondola.

- Szerkesztő úr, a demokrácia sok szempontból éppen a kisebbségek védelméről szól: a többség ne tudjon eltaposni kisebbségeket. Miért kapunk émelygést Friedrich Merz német kancellár birodalmias gyűlölködésétől?

– Kevés szó esik róla, pedig érdekes lenne elemezni, miért jellemzi egyfajta kettősség a német politikát (és társadalmat). A németek immár nyolc évtizede vezekelnek a második világháború kirobbantásáért és főleg a Holokausztért, de napjainkban már megint (igaz, most demokratikus köntösbe öltöztetve) birodalmi álmokat szövögetnek. És minél gyengébb a vezető, annál nagyobb az étvágy. Merzet csak másodszorra sikerült megszavazni kancellárnak, úgyhogy nem kéne nagyon ugrálnia, a legitimitása elég – finoman fogalmazva – vékonyka, ennek ellenére német-római császárnak képzeli magát. Gondoljunk bele, mekkora skizofrénia bűnbánatban élni évtizedekig, és újra megkívánni a bűnt. Az egész történetben a leginkább az sántít, hogy Merz és Macron nemrégi találkozóján arról álmodozott, hogyan kéne újra „beindítani” Európát, miközben az Európai Unió 27 tagállama elvileg (lehet mosolyogni) egyenrangú. Ha elődjét az oroszok májashurkának csúfolták, szabadon lehet engedni a fantáziánkat, minek lehetne nevezni Merzet. Az Isten óvjon bennünket az ilyen akarnokoktól.

- Az Európai Unióról nem a kisebbségek védelme, hanem a korrupció jut eszünkbe. Tudjuk, hogy az EU lezüllése megállíthatatlan, hogyan tudunk mégis elemi nemzeti önvédelmet gyakorolni a korrupt bűnözők vezette nemzetközi szervezeten belül?

– A kisebbségek védelmét az EU nemrég úgy méltóztatott elintézni, hogy az Európai Bíróság nevű baseballütőjével végleg elintézte a Minority SafePack-et, ami ötvenmilliónyi uniós polgár lesajnálását jelenti. A korrupció annál jobban virágzik, s úgy tűnik, abban teljes a konszenzus az egész balliberális és néppárti táborban. Nehéz ellenük harcolni, de – mint az állandó acsarkodásuk bizonyítja – a gerinces, következetes, őszinte (és főleg bátor) politika ragadós lehet, ezért félelmetes a számukra. Úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket a dolog – hiszen az Európai Parlamentben a patriótákat is félrelökték egy elegáns mozdulattal –, de azért figyelnek, és számolnak. Tudják, hogy az idő nem nekik dolgozik. Végső soron erről szól elmeháborodott tervük is, hogy Ukrajnát négy év alatt betuszkolják az Unióba. A következő választási ciklusban erre már nem igen lenne esélyük.

- A szociológia tudománya rögzíti, hogy a nagy bürokratikus szervezetek a korrupcióra hajlanak, s legtöbbjüket végül, bukásuk előtt elönti a korrupció. A „brüsszeli bürokrácia" kifejezést már De Gaulle vezette be, azóta 40 ezres tömeggé, Eger méretű várossá hízott az EU-bürokrácia. Ennek fojtogató szorításából hogyan tudunk kimenekülni?

– Ha más lehetőség nem adódik, és elfogy minden eszköz, rájuk kell vágni az ajtót. Számtalanszor elmondtam, de ismétlés az ismétlés ikertestvére: az EU addig nem reformálható meg, amíg a tagállamokban tákolmány-kormányok vannak, és a parlamenti választások után az egész söpredék összefog a győztes ellen. Ez a népképviseleti demokrácia jelen formájának betegsége. A legújabb riasztó példa Hollandia, ahol épp most bukott meg a jobboldali kormánykoalíció. Másik példa: amikor Robert Fico pozsonyi kormányfő a CPAC-en őszintén elmondja, ő szociáldemokrata (mindazonáltal patrióta) politikus, mindenki kvitteli a dolgot, egyébként helyesen. De pártja képviselői – éppen, mert baloldaliak – már nem csatlakozhatnak a Patrióták családjához Brüsszelben. Az ellentábor nem ilyen finnyás, ők bárkivel, bármikor, bárhol és bárhogyan. A hatalomért és az ezzel járó pénzért. Nem állítom, hogy az ugyanennek az elvtelenségnek a gyakorlatát kéne eltanulni, de azért egy kis szemhunyorítás nem ártana – a cél érdekében. Utána jöhetne a korrupt siserehad kiseprőzése.

Molnár Pál