Winston-salemi tenisztorna - Fucsovics harmadik trófeája
Fucsovics pályafutása ötödik ATP-fináléjára készülhetett, eddigi mérlege két győzelem és két vereség volt: 2018-ban a genfi, tavaly pedig a bukaresti salakon diadalmaskodott, két keménypályás döntőjét viszont elveszítette 2019-ben Szófiában és 2021-ben Rotterdamban.
2025. augusztus 24. 11:46

Fucsovics Márton két szettben legyőzte a holland Botic van de Zandschulpot az egyesült államokbeli Winston-Salemben rendezett, 800 ezer dollár (270 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna szombati döntőjében, ezzel megszerezte harmadik trófeáját.

A világranglista 94. helyén álló magyar játékos Észak-Karolinában sorrendben a másodikként rangsorolt holland Tallon Griekspoort, a 14. helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Agutot, majd a negyeddöntőben utóbbi honfitársát, a 12. kiemelt Jaume Munart búcsúztatta. Utóbbi volt a 33 éves magyar századik győzelme kemény borításon. Az elődöntőben nem kellett pályára lépnie, mivel a 11. kiemelt amerikai Sebastian Korda betegség miatt visszalépett, és a nyíregyházi sportoló a winston-salemi verseny 2011 óta íródó történelmének második legidősebb finalistája lett.

Fucsovics pályafutása ötödik ATP-fináléjára készülhetett, eddigi mérlege két győzelem és két vereség volt: 2018-ban a genfi, tavaly pedig a bukaresti salakon diadalmaskodott, két keménypályás döntőjét viszont elveszítette 2019-ben Szófiában és 2021-ben Rotterdamban. A 29 éves Van de Zandschulp két elbukott finálét tudott felmutatni, érdekes módon 2022-ben és 2023-ban is a dán Holger Runétól kapott ki a müncheni salakon. Emellett ő verte meg a legendás Rafael Nadalt tavaly a Davis Kupa negyeddöntőjében a spanyol sztár utolsó profi mérkőzésén, majd a döntőig menetelt a holland válogatottal Málagában.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, negyedik alkalommal találkoztak, 2021 novemberében Stockholmban és 2023 áprilisában Monte-Carlóban a holland, 2022 januárjában Adelaide-ben pedig a magyar győzött.

Az amerikai csata stabil adogatásokkal indult, a 92. helyen álló rivális hatalmas tenyeresével irányított, Fucsovics viszont rendre hibára tudta késztetni őt, és 3:1-nél brékelőnybe került. Van de Zandschulp nem tudta kihasználni egyetlen bréklabdáját, így 35 perc elteltével a frissebbnek tűnő magyar hozta a szettet. A játékosként párosban világelső és hatszoros Grand Slam-bajnok Paul Haarhuis tanítványa a folytatásban is kedvetlenül ütött, rengeteget rontott, szórta a kettős hibákat, s a magyar DK-válogatott alapembere nemsokára dupla brékelőnyben volt (3:0). Az ellenfél ekkor "minden mindegy" alapon elengedte a kezét, látványos nyerőket ütött, és a meccs során először elvette Fucsovics szerváját. Az öröme azonban nem tartott sokáig, mert nagy küzdelemben ismét elbukta az adogatását (4:1), majd a magyar kiválóság 5:2-nél, meccslabdánál kettős hibát ütött.

A holland másodszor is brékelt, aztán 5:4-nél a magyar újra a mérkőzésért adogatott, de ezúttal is elizgulta a lehetőséget, és riválisa 5:5-nél utolérte őt. Így jutottak el a rövidítésig, amelyben már egyértelműen a magyar volt jobb, és 1 óra 52 perc után boldogan terült el a pályán.

"Ez a harmadik tornagyőzelmem, 33 és fél évesen már az öregebbek közé tartozom, de még itt vagyok" - nyilatkozta a győztes. "Tovább harcolok, és addig játszom, amíg csak tudok, mert még mindig élvezem a teniszt. A mai meccs jó példa volt arra, hogyan kell kezelni a hullámvölgyeket, mert végig igazi hullámvasút volt, próbáltam mindig csak a következő pontra koncentrálni. Amikor lement a nap, lelassultak a labdák, ellenfelem pedig nagyon stabil volt hátulról, és várta a rövid labdákat. Amikor Botic visszajött a mérkőzésbe, próbáltam emelni a szintemet, és sikerült is. Nagyjából a világranglista hatvanadik helye köré jövök előre, most élvezem ezt a pillanatot, a jövő héten viszont már a US Openre koncentrálok" - tette hozzá.

Fucsovics a trófea mellé 109 640 dollárt (37,4 millió forint) kapott. A folytatásban nem sok ideje lesz a pihenésre, mivel vasárnap már rajtol az amerikai nyílt bajnokság New Yorkban, ahol a 27. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalov vár rá az első fordulóban.

Eredmény, döntő:

---------------

Fucsovics Márton-Botic van de Zandshulp (holland) 6:3, 7:6 (7-3)

Kép, illusztráció: m4sport/MTI/EPA/Roman Pilipej

MTI
Címkék:
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Szent István-megemlékezés a Stephansdomban
    Cserkészek, zászlótartók, koronaőrök vonultak fel és foglalták el helyüket a nagy szentély körül. Itt helyezték el az ünnepre a bécsi Stephansdom kincstárában őrzött Szent István ereklyét is, melyből csupán három létezik világszerte.
  • Kajak-kenu - Újabb két magyar Himnusz a világbajnokságon
    A magyar versenyzők nagyszerűen szerepeltek a vasárnap délelőtti, esőáztatta döntős program során a milánói kajak-kenu világbajnokságon, két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek.
  • Winston-salemi tenisztorna - Fucsovics harmadik trófeája
    Fucsovics pályafutása ötödik ATP-fináléjára készülhetett, eddigi mérlege két győzelem és két vereség volt: 2018-ban a genfi, tavaly pedig a bukaresti salakon diadalmaskodott, két keménypályás döntőjét viszont elveszítette 2019-ben Szófiában és 2021-ben Rotterdamban.
MTI Hírfelhasználó