Sulyok Tamás leteremtette az agyhalottak főcsővezetőjét
A platószónokból lett szélsőbaloldali pártelnök hőbörögve próbálta kioktatni a magyar államelnököt. A hisztériázó figurát tanárian tette helyre Sulyok Tamás.
2025. január 4. 19:30
Az államfő – fb
Az agyhalottak pártjának főcsővezetője provokatív nyilatkozattal támadta meg a magyar államelnököt: „feladatot" akart neki adni. A szélsőségesek fejese megkapta a feleletet, Sulyok Tamás a közösségi oldalán igazította el a hisztériázót.
Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek
Ön sokadjára talál meg azzal a „nóvummal”, hogy a köztársasági elnök feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete. Majd hosszasan sorolt hazug állításokkal rólam alátámasztani véli, hogy ezen érdekképviseletet illetően micsoda restanciában vagyok.
A személyemet érintő kisstílű hazugságait eddig sem tartottam, és most sem tartom szóra érdemesnek, ellenben azt határozottan, egyszer és mindenkorra kikérem magamnak és az általam az Alaptörvény alapján képviselt magyar államnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt.
A megválasztott országgyűlési képviselőkkel és az Országgyűlésbe törekvő politikusokkal szemben is alapvető követelmény, hogy tisztában legyenek az Alaptörvény által felállított demokratikus közjogi rendszer szabályaival, és azokat tiszteletben tartsák. Ez a képesség a garanciája annak, hogy elkerüljük a politikai közhangulat alkotmányosan illegitim és stílusában primitíven arrogáns hergelését. Aki ezzel a képességgel nem rendelkezik, és emiatt alaptalan, demagóg elvárásokkal provokálja az Alaptörvény szerint megválasztott vezető közjogi tisztségviselőket, annak ajánlom figyelmébe az Alaptörvényt.
Jóérzésű, felelős politikussá válni is segíthet.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság volt elnöke
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.
A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.