Brüsszeli erőpolitika
A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.
Utoljára frissítve: 2025. október 20. 19:29
2025. október 21. 05:05

„Moszkva csak az erőből ért, és csak akkor hajlandó tárgyalni, ha valóban nyomás alá kerül" - mondta Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő. Később úgy fogalmazott: „Ha Oroszország erővel elérheti, amit akar, az azt az üzenetet küldi a világ minden agresszorának, hogy büntetlenül megtehetik ugyanezt."

A szélsőséges brüsszeli bürokrata azt a látszatott igyekezett kelteni, hogy ellene van az erőpolitikának.

Különös ezt hallani arról a vidékről, ahol a közelmúltban egy telefontolvajt, egy rágalmazót és egy terroristát mentettek ki az igazságszolgáltatás alól erőpolitikával. Az a kompánia, amelyik üptre-puffra a jogállamiságért hisztériázik, kiiktatta a jogállamiságot három büntetőügyben. 

Egyértelműen rátehénkedve az erőpolitikára.

A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikável mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött. 

Jogállamiság helyett erőpolitika. 

A korrupt figurák esztelenül tömik a hadiipart, azt is elfogadták, hogy az európai adófizetők pénzével pumpálják föl az amerikai fegyvergyártást. Ugyanazt a pénzt az európai hadiipar fejlesztésébe is fektethetnék, és akkor az általuk elborultan imádott Ukrajna ugyanúgy ki lenne tömve fegyverekkel Oroszország ellen. De nem: valamilyen különös érdek folytán az amerikai hadiipart kellett eurómilliárdokkal kitömni.

Ezekre a különös érdekekre 15-20 év múlva fény derül, de akkor a mai erőpolitikusok már luxusvilláikban dőzsölve fognak gondosan nem emlékezni semmire. 

Ezek a szélsőséges bürokraták most a magyar gazdaság térdre rogyasztásán ügyködnek. 

Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni annak céljából, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai Unióban - szögezte le Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Az orosz energiaimport betiltásáról szóló javaslatnak semmifajta energetikai, szakmai, biztonsági vagy gazdaságossági oka nincs, kizárólag politikai és ideológiai okai vannak.

„Kiábrándító volt, hogy az Európai Unió energiaügyi biztosa körülbelül öt mondatot bírt mondani erről a csomagról előterjesztésként, s körülbelül ugyanannyit zárszóként. Semmifajta szakmai okot meg nem jelölve, kizárólag politikai frázisokat és propagandát puffogtatva" - emlékezett vissza a magyar külügyminiszter, hozzátéve, hogy Dan Jorgensen egy ponton el is hagyta az üléstermet.

Sérelmezte azt is, hogy több résztvevő "kimondta világosan, hogy a politikai, ideológiai szempontoknak elsőbbséget kell adni a valósághoz, a realitáshoz képest".

Az EU jogszabályainak nyílt, durva megsértésével akarják majd keresztülnyomni, hiszen ez valójában egy szankció, ekképpen pedig egyhangú döntésre lenne szükség, nem lenne elég a minősített többség. "Úgyhogy ezek után mindenfajta jogállamisági kritikát Brüsszel részéről nyugodtan zárójelbe lehet tenni" - vélekedett Szijjártó Péter.

"És akkor jöttek azzal is, hogy nem szabad etetni, pénzzel finanszírozni Oroszország háborús gépezetét. Könyörgöm, amit mi magyarok az orosz olajért és az orosz földgázért fizetünk, az az orosz GDP-nek alig 0,2 százaléka. Ugye senki nem gondolja komolyan azt, hogyha az orosz GDP 0,2 százalékának megfelelő pénzünket nem kapják meg, akkor majd Ukrajna meg fogja nyerni ezt a háborút vagy Oroszország térdre kényszerül?" - tette fel a kérdést a tárcavezető.

Valamint rámutatott, hogy a csomag egyik fő indoka a diverzifikáció volt, márpedig ezzel a jelenlegi két olajvezeték közül egyet kiiktatnának Magyarország esetén, a megmaradó pedig ömagában nem tudná ellátni hazánkat, ráadásul az ukrajnai háború kitörése óta duplájára is emelték itt a tranzitdíjakat.

Majd bejelentette, hogy Magyarország ezért természetesen nemmel szavazott a kezdeményezésre, az Európai Unió Tanácsa azonban ennek ellenére is elfogadta az álláspontját minősített többséggel.

Minősített többség - azaz erőpolitika.

"Most kezdődik az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel az úgynevezett háromoldalú egyeztetés, amelynek végén majd újra egy végső döntésre vissza fogják hozni ezt a javaslatot a Tanács elé" - tudatta.

Amit a magyar külügyminiszter lefestett, színtiszta erőpolitika. Ehhez akkora gátlástalanság kell, amekkorára csak pszichopaták képesek. Teszik ezt úgy, hogy mögöttes érdekeik nem is annyira mögöttesek: már világosan látszanak. Támogatni az USA hadiiparát. Egyúttal a helyzetet átlátó, és emiatt okvetetlenkedő Magyaországot megfegyelmezni - ocsmány erőpolitikával. 

A rögeszmésen erőszakpolitikus Kaja Kallis most frusztrálódott. „Kicsit arculcsapásnak érzem, hogy Donald Trump amerikai elnök Budapesten találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, miközben nincs ott egyetlen európai sem” – jelentette ki az európai uniós főképviselő hétfőn Luxembourgban. Nem osztottak neki lapot, nem tud fontoskodni a nagyhatalmak vezetői között. Ki is vörösödött a képe az arculcsapástól. Nagy arc vörösödött ki. "Nincs ott egyetlen európai sem" - nyerítette. Ki lenne az az európai? Ő? Aki naponta több száz ukrán fiatalember harctéri elpusztulását hagyja jóvá rögeszmés politikájával? Európai emberek tömeges halálát minősíti elfogadhatónak azért, hogy az ő buta akarata érvényesüljön? Arzenált küld keletre, hogy ott oroszok és ukránok - európaiak - öljék egymást? Ez nem Európa. Mindamellett lesz ott európai, mégpedig az igazi Európából. Magyarországról. A találkozó házigazdája hazánk miniszterelnöke lesz, az ő európaiságát csak a csökött elméjűek vonják kétségbe.  

Volt egy korábbi unió, amely az erőpolitikát tankokkal alkalmazta 1956-ban, 1968-ban. 

Brüsszelben - egyelőre csak - lapítanak néhányan, akik úgy gondolják, hogy büntetlenül megtehetik ugyanezt.

Molnár Pál

Gondola
MTI Hírfelhasználó