A cím természetesen ironikus – de mégsem teljesen. Goethe Faustjának Mefisztója jut eszembe, aki így jellemzi önmagát: „Az erő része vagyok, / aki örökre rosszra tör, / de örökké jót tészen. / A tagadás a lényegem.”
2025. október 17. 09:04
A kormánypártisággal manapság aligha vádolható Török Gábor osztott meg a minap egy érdekes gondolatsort a követőivel. Ennek kulcsgondolata így hangzik:
„Az ellenzék után mostanában, számomra meglepő módon, mintha a Fidesz is változni kezdene, talán éppen az új kihívás, a korábbiaknál veszélyesebbnek ítélt ellenfél okán, talán más miatt, nem tudom. De egyre többször látszik úgy, mintha már nem hideg profik irányítanák a kormánypárt kampányát, hanem egyre nagyobb tere lenne az érzelemvezérelt, őszinte – ezek a szavak mást jelentenek a politikában, mint a magán viszonyokban – és egyben olykor nem eléggé átgondoltnak látszó tartalmaknak.”
Ha rosszat akarunk valakinek, mostantól mondjuk azt: „dicsérjen meg téged a törökgábor!”
Egyébként a jobboldal olykor kritikus, de azért elkötelezett támogatóinak számító értelmiségiek köréből (például Bencsik Gábor vagy Skrabski Fruzsina) is hangzottak már el hasonló kijelentések, miszerint a kormánypártok kommunikációja megújult az új típusú kihívásoknak köszönhetően – szerintük persze inkább pozitív irányba. Ide kapcsolódik az a főleg ellenzéki körökben terjedő narratíva is, hogy a Fidesz-KDNP kampányát egy ideje Orbán Viktor miniszterelnök közvetlenül irányítja (Orbán Balázs politikai igazgató közreműködésével).
Vajon mi igaz mindebből? Természetesen bennfentes információkkal mi sem rendelkezünk, de logikus lenne, ha a fideszes kommunikáción szocializálódott – mondhatni azt szélsőségesen űző – Magyar Péterrel szemben a kormányoldal nem a saját-saját fegyverét vetné be, ez ugyanis egy önmagát tükröző tükörhöz hasonlítana (ugye értik?), és csak a magyar társadalom megosztottságát erősítené. (Van amúgy valami végtelenül groteszk abban, hogy az eddig teli szájjal NER-lovagozó ellenzék most egy virtigli NER-lovag mögé állt be teljes mellszélességgel).
A polgári körök digitális reaktiválása viszont azért is jó ötletnek tűnik, mert ezekben a régi, kipróbált támogatói körökben nagyon sok lekötetlen energia halmozódott fel a közel másfél évtizedes polgári kormányzás alatt – tulajdonképpen az az érthetetlen, hogy miért is hagyták 2010 után szélnek eredni őket. Az igazság kedvéért persze azt is hozzá kell tenni, hogy a Rogán Antal nevével fémjelzett professzionális, központosított kommunikációnak is sok előnye volt: például, hogy a politikai iszapbirkózás helyett a kormányzati munkára (és a nemzetközi ügyekre) lehetett koncentrálni.
Ha nem akarunk átesni a ló túlsó oldalára, illetve besétálni az ellenzék csapdájába, érdemes a két megközelítést ötvözni: professzionális (pl. mérésekre és viszonylag egyszerű üzenetekre alapozott), mégis emberközeli kommunikációra van szükség. Ennek „erkölcsösségét” pedig nem az ellenzék bülbülbeszéde, hanem a társadalom közvetlen visszajelzése, a választási eredmény szentesíti.
A kereszténydemokrata felfogás szerint ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a perszonalitás (személyközpontúság) és a szolidaritás (összetartozás, kölcsönös kötelesség- és segítségvállalás hangsúlyozása) kipróbált módon jó irányba viszi a közbeszédet és a közéletet. Köszönet illeti Magyar Pétert és Dobrev Klárát azért, hogy a folyamatos hergelő és gyűlöletkeltő kampányukkal újra felhívták a figyelmünket ezekre az alapigazságokra. Persze, ahogy az ismert reklámszlogen is mondja: „hülyék azért nem vagyunk!”
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A kormányfő azt mondta, Budapest ma az egyetlen hely Európában, ahol egy ilyen találkozót meg lehet tartani. Kifejtette, Magyarország szinte az egyetlen békepárti ország: három éve konzekvensen, nyíltan, hangosan és cselekvő módon a béke mellett áll.
A cím természetesen ironikus – de mégsem teljesen. Goethe Faustjának Mefisztója jut eszembe, aki így jellemzi önmagát: „Az erő része vagyok, / aki örökre rosszra tör, / de örökké jót tészen. / A tagadás a lényegem.”
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez. 
