Folytatódik a rakétatűz Irán és Izrael között
Jiszráel Kac védelmi miniszter közölte, arra utasította a hadsereget, hogy a tűzszünet megsértésére adott válaszlépésekben vegye célba Teheránt is.
Utoljára frissítve: 2025. június 24. 20:16
2025. június 24. 12:57

middle east eye

Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után - jelentette az izraeli hadsereg kedden.

Jiszráel Kac védelmi miniszter közölte, arra utasította a hadsereget, hogy a tűzszünet megsértésére adott válaszlépésekben vegye célba Teheránt is.

A vezérkari főnök, Éjál Zamír is válaszcsapást ígért.

"Erőteljes csapást mérünk a tűzszünet súlyos megsértését látva, amelyet az iráni rezsim követett el" - mondta.

Korábban Észak-Izraelben légiriadót rendeltek el egy Iránból indított rakéta miatt, az ott élőknek ismét óvóhelyekre kellett menekülniük a polgári védelem utasításai alapján. A hadsereg közlése szerint Teherán valószínűleg csak egy rakétát indított, amelyet az izraeli légvédelem elfogott.

A helyi mentőszolgálat közölte, hogy az első helyzetértékelések szerint csak egy férfi sérült meg, ő is csak az óvóhelyre vezető úton.
Több mint három órával a riasztás előtt, reggel hétkor bejelentették a tizenkét napos izraeli-iráni háborút lezáró tűzszünet életbe lépését.

Ennek ellenére Izraelben kedden is háborús készenlét volt, csak a létfontosságú munkahelyeken dolgoztak, zárva tartottak a vendéglátóhelyek, a nem létszükségleti cikkeket árusító boltok, az iskolák és az állami intézmények.

MTI
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
MTI Hírfelhasználó