Erdő Péter: a reménység egész emberiséghez szóló üzenete születhet meg a pápaválasztáson
A remény hirdetése a bíboros szerint manapság nagyon nehéz nehéz, mert a világ nyugati részén a "nemtörődömség ateizmusa" uralkodik. Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a konklávé eredményeként olyan üzenet születik, ami nemcsak az egyházhoz, hanem az egész emberiséghez szól, és fölismerhetően képviseli a krisztusi reménységet.
2025. május 7. 08:00

A magyar főpap - vaticannews.va

A feltámadás, az örök élet reménységét hordozó, az egész emberiséghez szóló üzenet születhet meg a konklávé eredményeként - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek videóüzenetében kedden.

Erdő Pétert az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye YouTube csatornájának stábja kérdezte a konklávé előtt egy nappal, mielőtt a bíboros beköltözött a Szent Márta-házba.

A bíboros - aki már harmadszor vesz részt konklávén - kitért arra: ez alkalommal érezte a legjobban a konklávét megelőző beszélgetések során, hogy sokan akarják, sokan kérik a bíborosok közül is, hogy a Szentlélek működjön rajtuk keresztül.

"Talán megérezzük a Szentlélek működését majd a Sixtus-kápolnában" - vélekedett.

Felidézte: egy írásában Szent II. János Pál pápa egy jövendőbeli, képzelt pápaválasztást úgy ír le, mint a rossz szellemek és a Szentlélek harcát, melyben az utóbbi győzedelmeskedik.

"Az a fontos, hogy az ember hagyja, hogy a Szentlélek az irányítása érvényesüljön, és ne más szellemekre hallgasson - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ha ez megtörténik, akkor ez egy nagyon szép pápaválasztás lehet", amely a világ felé is reményteli üzenetet hozhat.

A bíboros szerint az egyház jelenleg "egy remény nélküli világnak hirdeti a reményt". A világ pedig azért remény nélküli, mert pogány - jelentette ki.

Aki ugyanis azt hiszi, hogy a földi életnél nincs több, az a fölfokozott erővel fogja hajszolni a földi dolgokat, és a többi ember felé is egy harcosabb, önző magatartásformát vehet fel. Aki viszont - a szó krisztusi értelmében - reménykedik, az tudja, hogy Jézus föltámadása nem egyedi, hanem az "embereket is föltámadásra és örök életre hívja".

A remény hirdetése a bíboros szerint manapság nagyon nehéz nehéz, mert a világ nyugati részén a "nemtörődömség ateizmusa" uralkodik.
Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a konklávé eredményeként olyan üzenet születik, ami nemcsak az egyházhoz, hanem az egész emberiséghez szól, és fölismerhetően képviseli a krisztusi reménységet.

Mert "nem elég az, hogy mi evilági érveléssel próbálunk humanitárius segítségre buzdítani embereket", hanem "a végső reménységnek a fényében (...) válik, válhat nagylelkűvé az életünk" - tette hozzá a bíboros.

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó